A dō azaz „út” kanji Takeda Tokimune kalligráfiája 1966 körül.

Kezdődik egy újabb szemeszter, amely új kihívásokat, új lehetőségeket hozz magával. Éppen ezért a blogon is igyekszem újabb és újabb formátumokat kipróbálni. Ahogy én is olvasgatok a neten, egyre többször találok olyan cikkeket, amik egyszerűen szuperek, de itthon nem sok emberhez jutnak el, részben a nyelvi korlátok miatt, részben pedig mert talán nem is tudnak a létezésükről. Ennek orvoslására szeretnék ún. „importált posztokat” megjelentetni a blogon, ahol más, külföldi szerzők gondolatait találhatjátok lefordítva.

Az előző két bejegyzésben azt vizsgáltuk, hogy a Wadō-ryū iskola nevében található wa 和 szócska mit jelenthet pontosan. A legismertebb elméletek szerint ez jelentheti azt, hogy a harmónia útja, de akár azt is, hogy japán út, kifejezve a karate iskola sajátos eredetét. A Wadō-nyarat ünneplő háromrészes különleges cikksorozat harmadik részében azonban megkísérlek egy harmadik értelmezést is hozzáadni, a rendelkezésre álló tudásanyag alapján. Na de lássuk is, miről van szó!

A Wadō-nyarat ünneplő cikksorozatunk előző részében feltettük a kérdést, hogy a Wadō-ryū 和道流 karate valóban azt jelenti-e, hogy „béke és harmónia útja”, választ adva, miért lehet akár igen a válasz. Azonban Tótisz András és Sas István 1986-os Karateföldön című könyvében, a Wadōkai 和道会 szervezet központjában egyértelműen kijelentik, hogy a Wadō-ryū névben „a wa azt jelenti, hogy ’japán’”. A mai részben ennek az állításnak az eredetét és valóságtartalmát fogjuk jobban megvizsgálni.

A Wadō-ryū karate alapítójának, Ōtsuka Hironori mester születésének 130. évfordulójára, folytatjuk a Wadō-nyár posztsorozatunkat. Bár én magam nem gyakoroltam soha, mindig is érdekelt a Wadō-ryū iskola, ez a japán jūjutsu és okinawai karate ötvözéséből született, különleges budō-stílus. Egy valami viszont sosem hagyott nyugodni: mit jelent pontosan az, hogy „Wadō-ryū”? Gondolom minden karateka kapásból „tudja” rá a választ: A wadō-ryū jelentése a „béke és harmónia útjának iskolája” mondjátok is rögtön kórusban. De tényleg így van? És ha igen, miért ez a neve? Három részes cikksorozatomban ennek fogok utánajárni: bemutatom a Wadō-ryū 和道流 iskola misztikus wa 和 szócskájának összes (általam ismert) jelentését, körül járva, hogy melyik értelmezés lehet „helyes” az iskola nevének megfejtéséhez.

A Wadō-ryū karate-iskolának sok jellegzetessége van. Ezek közül az egyik, inkább nyelvészeti, mint technikai különlegesség az alapítómester vezetékneve. Az itthoni és külföldi írásokban egyaránt megesik, hogy a stílusalapító Ōtsuka Hironori 大塚博紀 vezetékneve sokszor egy h-betűvel megtoldva, Ohtsuka formában van leírva. De mi ez az egész, mit jelent, honnan ered, és van-e bármi jelentősége? Az alapító születésének 130. évfordulóját ünnepelő Wadō-nyár cikksorozat első részében ennek járok utána, baseballtól a karatén át egészen a japán útlevélig.

Egy korábbi bejegyzésben már foglalkoztam a paradigmákkal, azaz egy bizonyos területen bebástyázott „igazságok”, mindenki által köztudottnak vélt dolgok jelenségével a harcművészetekben. Ma ennek boncolgatására egy korabeli forrásdokumentumot fogok bemutatni, a szamurájok végnapjaiból.

Elsőévesként a japán szakon elég sok „bölcsész tölteléktárgyunk” volt, ami nem hogy Japánhoz, de úgy alapvetően a távol-keleti kultúrákhoz sem kapcsolódott sehogyan sem, ilyen volt a filozófiatörténet, a stilisztika és a retorika (ami egy az egyben a gimis magyarórák hangulatát adta vissza) vagy akár az egyházismeret, ami az egyetem református mivolt miatt volt kötelező – sőt, még olyan tárgyaim is voltak amik még csak  bölcsészethez sem kapcsolódtak, mint például a jogismeret vagy a közgazdasági alapismeretek a fordítói specializáción. Viszont a bevezetés az irodalomtudományba nem csak a tölteléktárgyak, hanem összességében a teljes képzési anyagból az egyik kedvenc kurzusaim egyike volt. És nem csak azért, mert mindig sikerült a lány mellé ülnöm, akiért akkoriban teljesen oda voltam…

Emlékszem, még lelkes kezdőként teljesen lenyűgözött az a japán nyelv, amit az edzésen használtunk. A vezényszavak, a technikák, testrészek nevei... Szivacsként szívtam magamba a terminológiát, szinte ittam minden japán szót, amit nagy tudású mestereink kiejtettek a szájukon, olyan természetességgel, mintha csak második anyanyelvük lenne ez a rejtélyes szakzsargon. Aztán már elsőéves japán szakos egyetemistaként rá kellett jönnöm, hogy a mestereknek (nem csak a sajátjaimnak, hanem nagyjából az összes harcművész mesternek, akivel addig összehozott a sors), általában lövése sincs arról, hogy valójában mit is kiabál a saját edzésein.

Egészen tegnapig azt hittem, a hét legmeglepőbb fordulata, hogy Jolly Bulikirály mulatósából egy nem kevésbé elborult japán anime főcíme lett, de úgy tűnik, 2022 még bizony tartogat meglepetéseket. Akárcsak Gavin de Becker alapművének esetében, most is szinte észrevétlen kúszott be ez a könyv a hazai polcokra, mindössze a szerencsének köszönhetően (és még mondják, hogy a facebook feed pörgetése időpazarlás!) bukkantam rá én is. Nagypéntekre nagy olvasmány, nagy buli, chan-chan, chiki chiki ban ban vágjunk is bele!

Szóval az van, hogy ezennel hivatalosan is kifogytam az ötletekből, miután jóformán már minden hasznos tudnivalót átadtam, ami a birtokomban volt. Azért, hogy mégis legyen valami posztféle, ma egy dalszöveget fogunk lefordítani és elemezni, ez van, ennél jobb már nem is lesz, szóval be kell érnetek ennyivel. Na de akkor ugorjunk is neki, ha már mesterien felkeltettem mindenki érdeklődését.