Japán harcművészetek, nyelvészet, történelem, és minden, amit a sensei nem mondott el...

2022. május 20. 09:00 - Budō Baka

Hogyan érdemes harcolni egy valódi szamuráj útmutatása szerint?

Tokugawa Nariaki gondolatai a partvédelmi hadviselésről

samurai.jpg

Egy korábbi bejegyzésben már foglalkoztam a paradigmákkal, azaz egy bizonyos területen bebástyázott „igazságok”, mindenki által köztudottnak vélt dolgok jelenségével a harcművészetekben. Ma ennek boncolgatására egy korabeli forrásdokumentumot fogok bemutatni, a szamurájok végnapjaiból.

Az egyik kiirthatatlan harcművészeti paradigmánk a szamuráj, mint a valódi harcos szimbóluma, akiben megvannak mindazok az értékek, amik itt nyugaton sajnos már elvesztek. A szamuráj a bushidō szerint él, és bátran eldobja az életét, ha ezzel megőrizheti a becsületét, amely mindennél fontosabb számára. Mivel talpig becsületes, így természetesen tisztán, igazi nemesként harcol, nem nyúl olyan alantas trükkökhöz, mint a lesből támadás, az ellenfél megtévesztése vagy egyéb tisztességtelen húzásokhoz. Becsülettel kiáll, és ha kell, egyenes derékkal hal meg a csatamezőn. Legalábbis a tomkrúzós cseresznyerózsaszín romantika ezt sulykolja belénk minden adandó alkalommal, legyen az regény, film vagy akár videojáték.

A probléma csak az, hogy képzeletföldén túl, valójában fogalmunk sincs, hogyan zajlott egy valódi csata a szamurájok korában, ahogyan valószínűleg a regényíróknak, a filmrendezőknek és videojáték készítőknek sem. Bár maradtak ránk kvázi korabeli beszámolók az ún. háborús krónikák (japánul gunki monogatari 軍記物語) formájában, ám ezek ugyancsak a valódi események után több évtizeddel, évszázaddal íródtak: a leghíresebb ilyen krónika a Heike monogatari, amely a Minamoto és Taira család közti, 1180-1185 között lezajlott Genpei-háború eseményeit írja le, ám ennek legkorábbi írott változatai is az 1300-as évekből származnak. Továbbá ezekben a krónikákban erősen idealizáltak a szereplők, így valójában annyit tudunk meg belőle a szamurájokról, mint a nyugati társaikról a lovagi eposzok alapján.

heike_kubi.jpg

A háborús leírások tehát nem segítenek ki minket (sőt, valószínűleg a berögzült sztereotipiáink elsődleges forrásai), igazából az lenne a legjobb, ha személyesen kérdezhetnénk meg egy szamurájt magát, hogyan képzeli el a számára ideális hadviselést. Szerencsére a XIX. századból fennmaradt egy beszámoló, amelyben egy ízig-vérig szamuráj nagyúr írja le javaslatait arról, hogyan kell a szamurájoknak megvédeniük Japánt a nyugati támadókkal szemben. Ez pedig nem más, mint Tokugawa Nariaki levele a shōguni kormányhoz a parti védelemről.

Ha Tokugawa Nariaki neve ismerősen cseng, az bizony nem véletlen: a Japánt 1600-tól 1868-ig uraló Tokugawa shōgunok rokonáról van szó, pontosabban a Tokugawa család Mito-tartományban élő ágának feje volt a XIX. század első felében, egyben a kor egyik legérdekesebb, kissé elfeledett figurája. Nariaki igen lelkes gondolkodó és reformer volt, a szamurájok filmbe illő makacsságával vitte végig ötleteit, amelyek nem kevés bajt hoztak a fejére: egy időben kvázi házifogságra ítélték birtokain (ahol egyébként kishíján polgárháborút robbantott ki), valamivel később pedig, mikor ismét aktivizálta magát a fővárosban, lemondatták Mito tartomány éléről, és lényegében Edoból elküldve, száműzetésre kényszerült. Természetesen ez korántsem jelentette azt, hogy Nariaki feladta volna, a továbbiakban a császári udvarral való jó kapcsolatait használta további taktikázásra, hogy a tűz közelében maradhasson.

Időközben 1853 július 8-án az amerikai Matthew C. Perry kapitány a fekete hajókkal megérkezett Japán partjaihoz. Perry ultimátumot adott. hogy a következő év tavaszán visszatér, akkor pedig megnyitja az addig magába zárkózó Japán kapuit a világ felé, békésen vagy anélkül (ez az esemény vezetett végül a shōgunátus bukásához és a Meiji-restaurációhoz, amely egyben a szamurájok korának is véget vetett). Ekkoriban Nariakira politikai lavírozásainak köszönhetően ismét a shōgunátus kegyeit élvezte és a kormány védelmi tanácsadójának volt kinevezve, megbízva Japán partok védelmének felügyeletével.

4946-kurofune.jpg

Tokugawa Nariaki pedig bizony elég komolyan vette a posztját, és a Perry vezette amerikaiak látogatása után egy-két hónapon belül hosszas beadványt írt a kormányzathoz, amelyben kifejtette véleményét és tanácsait, hogyan készülhetnének fel az amerikaiak visszatérésére. Számunkra pedig ez a beadvány azért is érdekes, mert ebből tulajdonképpen megtudhatjuk, hogy a shōgunátus védelmi tanácsadója hogyan gondolkodott az ideális hadviselésről a szamurájok számára.

Az eredeti levelet az ELTE Japán tanszékének adjunktusa, Dr. Szabó Balázs fordította le és publikálta a Távol-keleti Tanulmányok 2014-es évfolyamában, ebből a tanulmányból idézem most a számunkra fontos részeket:

Uraga 浦賀 most olyan, mintha egy ajtó nélküli átjárót kellene védeni, így érthető, hogy Hikone és a többiek húzódoznak ettől. Eddig a védelem abból állt, hogy [hajóink] a tengeren cirkáltak, de mi lenne, ha visszarendelnénk őket [a part közelébe], így nehezítve meg, hogy [az idegen hajók] közelebb jöjjenek? A beltenger természetesen fontos terület, de jelenleg ami nagyobb hajónk van, azokat mindenképpen Uraga környékére kell vezényelni, hogy visszatartsa őket. Ha pedig erre sor kerül, a véleményem az, hogy Hikone és a többiek Uragánál kell, hogy legyenek. Ha az idegen hajók megérkeznek, egymás után be lehet vetni ellenük a megfelelő erőket, s először is Uragánál állítani meg őket. Ha nem értik meg, [hogy nem kívánatosak Japánban,] s behajóznak a beltengerre, akkor Hikone és a négy ház erejéből el kell különíteni a megfelelő létszámot, a rendelkezésükre kell bocsátani több száz kisebb-nagyobb áruszállító és halászhajót, felszerelni őket puskákkal, és könnyű őrhajókként alkalmazni őket. Ezek a hajók körbeveszik az idegen hajókat, s ha azok ennek ellenére ellenségesen lépnek fel, minden irányból tüzet lehet nyitni rájuk, ez volna ennek a taktikának a lényege. Ha több ezer puskával szerelünk fel ötszáz hajót, akkor ez a módszer működni fog, s ha az idegen hajók mégis idejönnének, mindenfelé csak ellenséget látnak majd, s megértik, milyen erőkkel állnak szemben. Hikone, a négy ház nem kell, hogy egy ajtó nélküli átjárót őrizzenek.

Szabó Balázs: Idegenek a láthatáron. Távol-Keleti Tanulmányok 2014/1-2, 149. o.

Megjegyzendő, hogy a puskák és ágyúk, amelyekről Nariakira beszél, még azok az elöltöltős változatok voltak, amelyeket a XVI. században a portugál kereskedők hoztak be az országba. Láthatjuk tehát, hogy nem egészen voltak reális elképzelései az amerikaiak haderejéről.

matchlock.jpg

Ám nem csak a tengeri hadviselés, hanem a gyalogos parti védelmet is felvázolta Nariakira, itt biztosítva kiemelkedő szerepet a szamuráj harcosoknak:

A négy ház katonái közül a tengerparton csak az ágyúk mellett szolgálókat kell hagyni, a többiek húzódjanak vissza a hegyek árnyékába, erős állásokba, és ott állomásozzanak feltűnés nélkül. Ha az idegenek úgy gondolják, a tengerpart gyengén védett, és partra szállnak, villámgyorsan kirontva az állásaikból visszaverik őket. Ha az idegen hajók behatolnak a beltengerre, ahogy előbb írtam, több száz hajóval hátulról meg lehet támadni őket – az idegenek erre nem fognak számítani, és bizonyosan megzavarodnak. A parton paravánokat kell kifeszíteni, lándzsákat és zászlókat helyezni el, s ha arcátlanul mégis behajóznak a beltengerre, pontos terveik úgysem lesznek, s ezzel a taktikával, megtévesztéssel, csellel elérhetjük, hogy a vér megfagyjon az ereikben.

Szabó Balázs: Idegenek a láthatáron. Távol-Keleti Tanulmányok 2014/1-2, 149. o.

Hmmm, taktika, megtévesztés, csel… ez nem igazán az a fajta hősies hadviselés, mint amikor a tomkrúz lovagolt bele az ágyútűzbe az utolsó szamurájban. Lehet, hogy a bushidō mégiscsak egy idealizált valami, és a valódi szamurájok nagyon is tisztában voltak vele, hogy tisztességesen nem lehet háborút nyerni? Mindenesetre Nariaki levele, mint hiteles történelmi forrás érdekes anomália a becsületéért meghalni is kész nemes szamuráj paradigmájában.

Bónuszként van még egy érdekes gondolat, amit szeretnék megmutatni Nariaki leveléből, ami megint csak egy lényeges dologra világít rá a korabeli harcművészetek világából:

A bakufu területein élő rōninok közül, ha van olyan, aki híres harcművészeti tudásáról, számos tanítványa van, azt ellenőrizni kell, s ha megfelelőnek találtatik, szolgálatba kell fogadni. A harcművészetek oktatói közül azokat, akiknek bár sok tanítványuk van, de a tudásuk nem gyakorlatias, például a tűzfegyverek szakértői, de inkább csak a tűzijátékban jeleskednek, esetleg lándzsa- vagy kardvívást tanítanak ugyan, de csak a formákat gyakorolják, természetesen nem szabad alkalmazni.

Szabó Balázs: Idegenek a láthatáron. Távol-Keleti Tanulmányok 2014/1-2, 150. o.

A „formák gyakorlására” az eredeti szöveg (amit volt szerencsém Szabó Balázs egy óráján olvasni) a katageiko 形稽古 azaz „kata gyakorlás” kifejezést használja. Ebből pedig azt láthatjuk, hogy a napjainkban megfogalmazott kritika a tradicionális harcművészetekkel szemben, miszerint nem hatékonyak egy reális küzdelemben mert csak a formagyakorlatokat gyakorolják, bizony már közel kétszáz évvel ezelőtt is ugyanolyan dilemma volt, ráadásul akkor még relevánsnak is számított például kardvívást tanulni.

nariaki_katageiko.jpg

Remélem, ha mást nem is, a fenti sorok legalább elgondolkodtatnak kicsit mindenkit arról, milyen is volt egy valódi szamuráj, és annak hadviselése, a háborús krónikák, Hagakure, tomkrúz és a bushidō sallangoktól mentesen.

Aki pedig kíváncsi a levél teljes fordításra, egy részletes kísérőtanulmánnyal együtt elérhető a Távol-keleti Tanulmányok digitális archívumában az OJS felületén, pdf formátumban itt.

Addig is, bushidōzás helyett inkább váltsatok paradigmát és védjétek a partot Nariaki ajánlása szerint!

Mata ne! またね!

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://budobaka.blog.hu/api/trackback/id/tr2017474516

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ymel 2022.05.20. 17:53:55

Jo kia iras. Szenibariumi dolgozat amugy? Lattad a kinai street fighter/MMA harcos videoit, amikben hires kinai 'harcmuveszeket' pahol el?

ymel 2022.05.20. 17:54:59

@ymel: Jo kis iras, szeminariumi - nem vagyok dathas, csak felregepelek a setetben

Budō Baka 2022.05.20. 20:04:17

@ymel: Szia!
Nem, nem szemináriumi dolgozat. Csak egy módja, hogyan használhatunk elért kutatási eredményeket.

Ha Xu Xiaodong-ra gondolsz, igen, hallottam már róla.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2022.05.24. 07:29:56

Nem ismertem ezt a blogot eddig. Az I2-ről kattintottam rá. Blogketrecben is futott egy kört ez a poszt, vagy "csak" itt, a hátsó oldalról hívogatja az olvasókat? Ott, a blogketrecben nem futottam bele. Mindegy is.

Van egy poszt-sorozatom a fiókban lassan fél éve, szinte teljesen készen, majd dobok a blogodra egy linket a szövegben valahol, ha egyszer végre eljutok oda, hogy élesítsem. Írnom kéne egy haikut az elhavazottságáról és az idővel való hadakozásról.

Megnéztem több posztodat. Szép, korrekt blog. Gratulálok.

Budō Baka 2022.05.29. 20:03:26

@zord íjász: Köszönöm szépen, örülök, ha tetszik!
Igazából csak kaptam róla egy e-mailt, hogy kikerült az Index címlapra. De meglepő, így is mennyi olvasót tud egyszerre egy ilyen bevonzani, sokkal többet, mint amikor én osztogatom meg az témában érintett facebook csoportoknál a bejegyzést...
Japán harcművészetek, nyelvészet, történelem, és minden, amit a sensei nem mondott el...
süti beállítások módosítása