A korábbi cikkekből már megtudhattuk, egy átlagos japánnak 2136 kanji ismerete szükséges, melyeknek írásképét, jelentését, különböző olvasatait, sőt, még új jelentésekkel bíró összetételeit is el kell sajátítsa. Ráadásul ne felejtsük el, hogy két szótagírás is született az idők során, a hiragana és a katakana, amellyel a mai japán nyelv teljes hangkészletét le tudjuk írni. Jogosan merül fel a kérdés, hogy miért használják még a mai napig azt a rengeteg, fogalomjelölő kanjit a japánok, amikor van hangjelölő, de még latin betűs írásuk is?

Ha kicsit jobban belemegyünk a dolgokba, a kanjik használatának nagyon is praktikus, magától értetődő okai vannak. Mint általában, most is a kínai nyelv hibája minden. Korábban már említettem, hogy a mai japán nyelv 60%-át kínai eredetű szavak alkotják, amelyekben az írásjegyek mellett, a szavak kínai kiejtését is igyekeztek átvenni (ebből lett ugye az on’yomi olvasata a kanjinak. A gond csak ott kezdődik, hogy a kínai és a japán nyelv két teljesen különböző dolog (nyelvtani, hangtani stb. minden szempontból, még csak nyelvrokonság sincs köztük!) ezért a kínai nyelv fonetikai sajátosságait, jellegzetes kiejtését a japán nyelv nem tudja leutánozni.

Ennek köszönhetően, rengeteg másképpen kiejtett (így mást is jelentő) szó a japánban azonos hangalakot kap. A kínai nyelvnek vannak tonális hangjai, a (mandarinon alapuló) standard kínai ún. pǔtōnghuà 普通话 nyelvváltozat ebből négyet különböztet meg, amiket a kínai nyelv nemzetközi latin betűs ún. pīnyīn 拼音 átírásában különböző ékezetekkel jelöl: ˉ ˊ ˇ ˋ ám ezeket a tonális hangsúlyokat japán nyelv egyszerűen nem különbözteti meg, sem írásban, sem kiejtésben.

Mit jelent ez a gyakorlatban?

Például, a kínai nyelvben a shēn 身, shén 神, shěn 審 és shèn 脤 írásjegyek, a japán nyelvben on’yomi formában, mind egyszerűen shin olvasatot kaptak. Ugyanígy a shintō 神道 shin-je 神, a shinken 真剣 shin-je 真, valamint a mushin 無心 shin-je心 között semmilyen fogalmi kapcsolat nincsen, még ha a laikusok gyakran szeretik is összemosni őket…

Így simán csak a kiejtés alapján, nem lehet ezeket megkülönböztetni, mindegyik ugyanúgy hangzik. Részben ezért is mondják, hogy a japán egy ún. „homonim nyelv”, melyben rengeteg az ugyanúgy kiejtett, ám különböző jelentésű szó. Ám a kínai on’yomi olvasatok csak az egyik fele a problémának, mert a tisztán japán eredetű, kun’yomi olvasatú szavakból is jónéhányat találunk, amit ugyanúgy ejtünk, mint például a kata, a jelentheti a vállat 肩, az irányt 方 vagy akár a harcművészetekben jól ismert formagyakorlatot 形 és 型! Ugyanilyen a kami szó is, ami a használt kanjitól függően lehet isten 神, papír 髪 vagy pedig haj 髪 (akár külön minisorozatot is indíthatnék ezek összeszedésére).

Na ember legyen a talpán, aki nem zavarodik ebbe bele!

Míg a beszélt nyelvben ezeket a szavakat a szövegkörnyezettel, a fogalom körülírásával (és minimális intonációval) könnyen megkülönböztethetjük, az írott nyelvben viszont nagyon meglassítaná, ha szótagonként kellene silabizálnunk őket. A külön jelentéseket magában foglaló kanjik használatával ugyanis nem probléma, ha több szónak is ugyanaz az olvasata, hiszem az írásképre nézve, azonnal tudható, hogy az adott szót éppen milyen értelemben használja.

Gondoljunk csak bele, hogy például az alábbi japán mondatot vajon melyik írással tart hamarabb leírni és/vagy elolvasni.

Így?

毎日古流武道の天真正傳香取神道流剣術を練習して、結構面白いと思う。

Vagy így?

まいにちこりゅうぶどうのてんしんしょうでんかとりしんとうりゅうをれんしゅうして、けっこうおもしろいとおもう。

Ráadásul a szótagírásos betűlevesben az egyes szóhatárokat (mert a japánban nincs a mi fogalmaink szerinti központozás) is szinte lehetetlen elválasztani! Ha pedig át is állunk a latin betűkre, a Mainichi koryū budō no Tenshin Shōden Katori Shintō-ryū kenjutsu wo renshūshite, kekkō omoshiroi to omou alakban, még akkor is ott tartunk, hogy egyes szavakról fogalmunk sem lesz, eredetileg melyik írásjegyekkel, milyen értelmezésben kell használni őket.

Pontosan mindezért, bár már a XIX. századtól kezdve, heves vitákat folytattak a japán nyelv megreformálásáról, és a kanji eltörléséről, leváltva azt a kana-szótagírással, új fajta hangjelölő írással, vagy akár latin betűvel – sőt, volt olyan lelkes japán (!) nyelvész is, aki amellett kampányolt, hogy a japán nyelvet egyszerűen cseréljék le a franciára –, ez mind a mai napig lehetetlennek bizonyult és valószínűleg a jövőben is az lesz. A jelenlegi japán szókészlet használatával együtt, a kanji használata egyszerűen megkerülhetetlen.

Úgyhogy minden kedves japántanulónak csak az tudom tanácsolni, hogy hamar barátkozzon meg a kanjikkal, és tanulja meg szeretni őket. Főleg, mert a kanjik igazából annyira nem is nehezek, ha igazán megismerjük őket.

Mata ne! またね！