A dō azaz „út” kanji Takeda Tokimune kalligráfiája 1966 körül.

Kezdődik egy újabb szemeszter, amely új kihívásokat, új lehetőségeket hozz magával. Éppen ezért a blogon is igyekszem újabb és újabb formátumokat kipróbálni. Ahogy én is olvasgatok a neten, egyre többször találok olyan cikkeket, amik egyszerűen szuperek, de itthon nem sok emberhez jutnak el, részben a nyelvi korlátok miatt, részben pedig mert talán nem is tudnak a létezésükről. Ennek orvoslására szeretnék ún. „importált posztokat” megjelentetni a blogon, ahol más, külföldi szerzők gondolatait találhatjátok lefordítva.

A mai ilyen, egy Japánban élő Daitō-ryū aikijūjutsu (az aikidō őse) gyakorló, Marc Trudel Daito-ryu Blog oldaláról hoztam egy bejegyzést, ami talán sok ember számár érdekes és releváns lehet. Szeretném tehát leszögezni, hogy az alábbi sorok Marc Trudel gondolatai, én csupán lefordítottam (és ezúton is köszönöm neki a hozzájárulást). Megjegyzem, hogy a japán szövegrészeket közvetlenül japánról fordítottam le, így lehetnek eltérések az angol fordítástól.

Az eredeti cikket itt megtalálhatjátok, érdemes a többi posztjába is belenézni: https://daito-ryu.blog/true-budo-2d667235ecfd

Kezdjük is el! Marc Trudel sorai következnek:

Ez a valódi jūdō — Kanō Jigorō az aikidōról

Forrás: https://www.facebook.com/groups/aikido/posts/5086824224700324/

A Facebookon terjedő idézetek általában elég erősen megkérdőjelezhetők. Gyakran hiányzik a bővebb kontextus vagy a szövegkörnyezet, amiből kiragadták, sokszor hibásan van idézve, vagy ami még rosszabb, nem is attól a személytől származik, akinek tulajdonítják. A lefordított idézetek ráadásul még a nyelvi finomságokat és a kulturális kontextust is levetkőzik.

Na és persze igen ritkán van megjelölve a forrás.

Elég sokszor láttam a fenti idézetet fel-felbukkanni a közösségi médiában. Gyakran hallottam valamilyen formában azokban a dōjōkban is, ahova volt szerencsém ellátogatni – legyen az aikidō vagy bármi más. Mégis, soha nem jártam utána az eredetének; részben, mert annyira nem fontos, és részben, mert egy olyan ághoz tartozik, amiről elég korlátozott a tudásom. Ám leginkább azért, mert ezek az idézetek olyan nyilvánvalóan félrevezetőek, hogy legtöbbször csak ignorálom őket.

De miután volt egy-két óra szabadidőm, gondoltam kicsit jobban a mélyére ások.

Aikidō Gihō

Az Aikidō technikák (Aikidō Gihō 合気道技法) egy 1962-ben megjelent könyv Ueshiba Kisshōmaru tollából (a szerkesztői munkálatokat Ueshiba Morihei sensei felügyelte). Bár a könyv nagy része az aikidō technikák helyes bemutatására fókuszál, a bevezető fejezeteket az aikidō alapító történetének szentelték.

大正十五年新春、海軍大将竹下勇氏の手引で上京した翁は、その特異な技と心術の深さによって、たちまち多数人士の師と仰がれるようになった。

講道館の嘉納師範は、翁の演ずる合気道を一見して「これこそ自分が理想としていた武道ー柔道だ」と賞嘆し、永岡八段、望月三段等を練習に派遣されたのであった。

Taishō 15. évének (1926) tavaszán, Takeshita Isamu admirális meghívására az ō-sensei a fővárosba utazott, ahol különleges technikájának és szellemi elmélyültségének hála, rögvest sokan lettek, akik mesterükként néztek fel rá.

Kanō shihan a Kōdōkanról, az ō-sensei aikidō bemutatóját megtekintve így örvendezett: „Pontosan ez az, amit én az ideális budō-nak tartok – ez a jūdō” majd elküldte hozzá edzeni a nyolc danos Nagaokát, a három danos Mochizukit és még másokat.

Forrás: Ueshiba Kisshōmaru: Aikidō Gihō. Tokió: Kōwadō, 1962. 25–26. o.

A szöveg ezután 1935-höz ugrik, azt sugallva, hogy a fent említett esemény valamikor 1926 és 1935 között történt.

Nézzük csak meg mind a nyelvi, mind pedig a kulturális kontextust, amiben a mondat elhangzott.

Fent: a 理想としていた武道 fordítása, az alternatív fordításokkal. Lent: Ugyanaz a szöveg, de a 武道 szó nélkül (Forrás: DeepL)

A 理想としていた könnyedén fordítható úgy, mint ideális – és technikailag nem is lenne gond vele – de valami nagyon fontos biztosan elveszne így: a beszélő személyes meglátása. Egy eredetinek jobban megfelelő fordítás az „ideálisnak tart” volna. Amit itt Kanō sensei mondott, nem az, hogy amit látott az tényszerűen az ideális budō volt, hanem hogy átfedésben volt az ő saját ideális budō felfogásával, mindazzal, amit évtizedeken át igyekezett kialakítani a saját gyakorlása során.

Van továbbá egy kulturális aspektusa is, amit itt figyelembe kell venni. Japánban gyakran belebotlani különböző gyakorlókba – legyen az harcművészet vagy bármi más – akik azt mondják, hogy ez mind ugyanaz. Sajnos, ezt gyakran félreértelmezik, különösen Japánon kívül. Míg ennek a kijelentésnek az értelme, hogy az önfejlesztés különböző módjai lényegében ugyanazoknak az alapvető tulajdonságoknak a fejlődését segíti elő – alázat, együttérzés, egy stabil és nyugodt elme stb. – gyakran ezt Nyugaton úgy értelmezik, hogy ha valaki egy valaminek a mestere, az egyenlő azzal, hogy mindenhez ért.

Ha ezt megértjük, az segítségünkre lehet a kijelentés második részének megfelelő értelmezéséhez („Pontosan ez […] a jūdō” これこそ […] 柔道だ). Amire itt Kanō sensei valószínűleg utalt, az nem a technikák vagy a gyakorlás formája, hanem az kifinomult szempontok, amiket a bemutatón meglátott – azok az alapvető értékek, amelyeket fent említettünk. Nem azt jelentette ki tehát, hogy az aikidō az jūdō, vagy hogy egy jobbfajta jūdō; egy jóval észszerűbb és valószínűleg pontosabb értelmezés az volna, hogy felismerte egy igazi budō gyakorló ismérveit, és a bemutatóban – pontosan a bemutatót tartó személyben – meglátta a jūdō ideáját, a valóságban való megtestesülését annak, amit az évtizedek alatt eltöltött gyakorlással el lehet érni.

Ezen túllendülve, egy fontos elem hiányzik a szövegből, ez pedig a beszélő konkrét partnere. Kinek mondta mindezt Kanō sensei? Ha közvetlenül Ueshiba senseinek mondta, akkor ez valószínűleg tisztán egy elismerő dicséret volt; végül is, Kanō sensei nem vált Ueshiba sensei tanítványává, és nem is írt túl sokat – már ha egyáltalán írt valamit – erről a találkozóról (legalábbis eddig nem tudok róla). Ugyanakkor, ha ezeket a szavakat a saját tanítványaihoz intézte, akkor ez talán inkább olyasmit jelent, mint: „Nézd, milyen egy igazi budō mester”. „Jól figyelj”. „Így kellene a te jūdōdnak is kinéznie”.

Aiki News #79

Fent: az Aiki News folyóirat 79. számának borítója Jobbra: A kérdéses cikkhez tartozó illusztráció, rajta Ueshiba Kisshōmaru, Takeda Tokimune, és John Stevens könyvének borítója.

Ugyanez az esemény az Aiki News folyóirat 79. számában is megjelent 1988-ban. Egy két részes cikksorozatban (az első rész a 78. számban volt), mind Ueshiba Kisshōmaru (az akkori dōshū) és Takeda Tokimune sensei (a Daitō-ryū aikibudō akkori sōkeja) kommentálta John Stevens Abundant Peace című, Ueshiba Moriheiről szóló életrajzi könyvét:

Kanō Jigorō a Kōdōkan jūdō alapítója, ellátogatott a Mejirō dōjōba, 1930 októberében. Kanō, a kozmopolita, angolul beszélő értelmiségi, minden bizonnyal minden sértés nélkül szöges ellentéte volt a régivágású, misztikus Moriheinek, de még őt is elkápráztatták Morihei technikái. „Ez az ideális budō – a valódi jūdō”, kiáltott fel Kanō, miután szemtanúja volt Ueshiba bemutatójának. Kanō szerényen megkérte Moriheit, hogy fogadja el két magasabb fokozatú diákját tanítványaként; Morihei belement és Kanō megbízta őket, hogy rendszeresen jelentsenek a tanulmányaikról a mesternél […] 

Forrás: John Stevens: Abundant Peace. Boston: Shambhala, 1987. 38. o.

Itt egy pillanatra hadd szakítsam meg a teljes idézetet; a második részére is visszatérünk egy kicsit később, de először fókuszáljunk arra, ami most idevág a témához.

Gyanítom, hogy az idézetek és a hibás idézések túlnyomó többsége Stevens könyvének ebből a részéből származik.

A cikkben mellékelt szöveg alapján, ahogy ezt visszafordították japánra, az többé-kevésbé ugyanúgy lett megfogalmazva, mint ahogy fentebb láthattuk.

これこそは理想の武道である。真の柔道だ。

Azonban vegyük részre, hogy itt a 理想としていた武道 (ideálisnak tartott budō) helyett 理想の武道 (ideális budō) van írva. Ezen felül hozzá lett adva a 真のa 柔道だ elé; ezzel átalakítva a mondatot, ami így „ez a jūdō” helyett, már „ez a valódi jūdō” lett.

Míg az idézet két verziója között látszólag kulcsfontosságú nyelvtani különbségek vannak, addig mégis nagyjából ugyanazt a jelentést hordozzák magukban, ha kulturális oldalról közelítjük meg. Azonban annak tisztázása, hogy kinek szóltak ezek a szavak, így fokozottan jelentőssé válik; amíg az első idézet jóval specifikusabb jelentést hordoz, a második idézet behoz némi kétértelműséget, ami Kanō sensei egy közvetlen tanítványát alaposan összezavarná.

Ueshiba Kisshōmaru ezt inkább elkerüli az idézethez fűzött kommentárjában.

Dōshū (Kisshōmaru):

Ez egy nagyon népszerű történet. Azonban, mivel én akkoriban még az általános iskola negyedik osztályába jártam, nem tudom a részleteket. Az való igaz, hogy Kanō senseit lenyűgözték az édesapám technikái. Tudomásom szerint Kanō sensei azt mondta „Ez az igazi budō, a valódi jūdō.” Úgy tudom, erre az egyik tanítványa, Nagaoka Hideyuki vissza is kérdezett „Ez azt jelentené, hogy akkor mi nem igazi jūdōt gyakorlunk?” Úgy hallottam, a kérdésre válaszul Kanō sensei így felelt: „Nem erről van szó. A Kōdōkan jūdō a 90 fokos szögek jūdōja és az aikidō a 180 fokos szögek jūdōja.” Bár sokam beszéltek dolgokról, amelyek később történtek, én nem ismerem ezek részleteit.

Itt, úgy utal az idézetre eredeti japánul, miszerint:

「これこそ真の武道である、真の柔道である」と言ったということは聞いております。

Úgy hallottam, azt mondta, hogy „Pontosan ez az igazi budō, a valódi jūdō.”

Bátorkodtam újra lefordítani a teljes mondatot, csak hogy tisztázzam, Ueshiba Kisshōmaru nem a saját fülével hallotta mindezt.

Érdekes azonban, hogy említést tesz Nagaokáról, ahogyan azt az Aikidō Gihō című könyvben is tette. Míg az első idézetben úgy említette Nagaokát, mint aki aikidō tanítvánnyá vált az esetet követően, itt azt sugallja, hogy Nagaoka nem csak jelen volt amikor ezek a szavak elhangzottak hanem valós időben reagált is a lelkes felkiáltásra. Ez arra enged következtetni, hogy [Kanō] kijelentése talán valóban – még ha indirekt módon is – a jelenlevő tanítványoknak szólt.

Mellkasdöngetés

Mégis úgy érzem, hogy az idézet teljes szövege a könyvben talán kissé kiszínezhette az értelmezést néhány olvasónak. Itt van ugyanis a második fele a korábban félbeszakított idézetnek:

[…] Van egy másik történet is arról, amikor Kanō és Morihei ismét találkoztak, majd mikor Morihei játszi könnyedséggel bírt el Kanō négy vagy öt legjobb tanítványával, meglehetősen élesen kérdezte a jūdō atyját ’Mégis miféle budōt tanít ön a Kōdōkanon?’ Kissé szégyenkezve Kanō azt válaszolta ’A mi rendszerünk inkább egyfajta testnevelés, semmint tisztán budō.

Megjegyzendő, Ueshiba Kisshōmaru itt tartózkodik attól, hogy ezt a részét kommentálja a szövegnek.

És valójában jó oka volt rá.

Kétlem, hogy Kanō sensei lelkesedett volna azért, hogy a tanítványai egy ilyen faragatlan illetőtől tanuljanak – különösen olyantól, aki személyesen vele szemben is goromba volt. Még ha az ego kérdését is félre is tesszük, egy ilyen megszólalás szembe ment volna az úgynevezett budō valódi szellemiségével.

Emlékeztetnem kell-e az olvasót, hogy ekkoriban Kanō sensei a hetvenes éveiben, Ueshiba sensei pedig a késő negyvenes éveiben lehetett? És hogy az idősebb tisztelete a helyi kultúra egyik alappillére?

Teljesen őszintén, eleve nehezemre esik elhinni ezt a történetet. Kétlem, hogy Kanō sensei szégyenkezve kifogásokat keresett volna a tanulói gyászos teljesítményére, nem, hogy még a busz alá dobja az évtizedek alatt gondosan kidolgozott edzésmódszerét.

De ki tudja, talán mégis.

Amúgy sem a valóságtartalom az, ami itt most számít. Arra szeretnék rámutatni, hogyan lett az alapvető szellemisége elárulva a dolgoknak. Az elképzelés, hogy egy személy jobb a másiknál, hogy az egyik stílus jobb a másiknál. És ennek kiterjesztéseként, hogy ezeknek az egyéneknek vagy stílusoknak a követői törvényszerűen jobbak másoknál, pusztán mert kapcsolódnak hozzá.

Nem igazán ez a budō szellemisége, nemde?

. . .

Konklúzió

Hadd mutassam még be egy másik nézőpontból, csak hogy jobban hangsúlyozzam az álláspontom.

Ueshiba Morihei sensei még Daitō-ryū oktató volt, amikor Kanō senseinek ilyen megszólalásai lehettek. Valójában még mindig kapott tanítást és diplomákat mesterétől, Takeda Sōkaku senseitől (legalább 1931-ig bezárólag, de talán még annál később is). Ez azt jelentené, hogy nem is az aikidō, hanem a Daitō-ryū aikijūjutsu volt az ideális budō, a valódi jūdō?

Persze, hogy nem. Nonszensz.

Olyan frusztráló látni, hogy a gyakorlók az ilyen idézeteket teljesen kiforgatják látszólag csakis azért, hogy saját stílusok felsőbbrendűségével dicsekedjenek – vagy ami még rosszabb, szimplán, hogy kivívják a közösségi média tömegének elismerését. Legjobb estben is, a gyakorló lustaságáról árulkodik, valamint az elhivatottság és egy hosszú múltra visszatekintő tradíció tiszteletének teljes hiányáról. Megmutatja, mennyire nem sikerült felismerni, hogy az elismerés Ueshiba senseinek, az embernek és nem az aikidō művészetének szólt, hogy ez egy rácsodálkozás volt egy egyén személyes fejlődésére, valamint elismerése annak, hogy egy ilyen illetőt érdemes másoknak is alaposan megfigyelni.

És természetesen, Kanō sensei nem azt mondta, hogy az aikidō a valódi jūdō.

Sajnos, az ilyen idézeteket folyamatosan továbbadják, megragadva sok lelkes budō gyakorló figyelmét, az autentikusság, pontosság és kulturális következetesség rovására. És még sokak képzeletét fogja elragadni az elkövetkezendő években is.

Ismételten, csak azt tudom ajánlani, tanuld kicsit a japán nyelvet és kutasd fel az eredeti forrást. Mélyítsd el a tudásod ne csak a gyakorlás, hanem a kultúra tanulmányozásával is. Az igazság keresése és terjesztése egy sokkal értelmesebb elfoglaltság, mint hazugságokról eszme cserélni és vitázni.

Ha mást nem, ez a legnagyobb szívesség, amit magadnak tehetsz. És talán, amit másoknak is.