Emlékszem, még lelkes kezdőként teljesen lenyűgözött az a japán nyelv, amit az edzésen használtunk. A vezényszavak, a technikák, testrészek nevei... Szivacsként szívtam magamba a terminológiát, szinte ittam minden japán szót, amit nagy tudású mestereink kiejtettek a szájukon, olyan természetességgel, mintha csak második anyanyelvük lenne ez a rejtélyes szakzsargon. Aztán már elsőéves japán szakos egyetemistaként rá kellett jönnöm, hogy a mestereknek (nem csak a sajátjaimnak, hanem nagyjából az összes harcművész mesternek, akivel addig összehozott a sors), általában lövése sincs arról, hogy valójában mit is kiabál a saját edzésein.

Már másodéves voltam, amikor belefogtam a Kyokushinkai karate tanulásába, és bár a japán nyelvhasználatot illetően túl nagy elvárásaim már nem voltak, azért még belefutottam néhány új, nagyon érdekes kifejezésbe. Természetesen az érdeklődés itt már inkább annak szólt, hogy kíváncsi voltam, mi lehet az eredeti jelentése, kanjikkal leírt alakja az edzéseken használt elnevezéseknek, vezényszavaknak. Azonban a szájhagyomány útján, generációkon és nációkon keresztül továbbadott (azóta ezerszer is félrehallott) japán kifejezések néha igencsak eltorzultak, mire a felkelő nap országától elértek kis hazánkig, mindez pedig eléggé megnehezítette a dolgom.

Az egyik ilyen kifejezést úgy ejtik, hogy mogóre.

Ez egy vezényszó, ami (számunkra) azt jelentette, hogy a formagyakorlatot (kata 型) vezénylés nélkül, önállóan kell a megfelelő tempóban végrehajtani – a megfelelő tempó azt jelentette természetesen, hogy ugyanabban az ütemben, azonos sebességgel hajtunk végre minden mozdulatot, így mindenki egyszerre kezdi és fejezi be a formát. Így tehát tudtuk, hogy a szót mire használjuk az edzésen (ezt nevezzük nyelvi pragmatizmusnak), de én azt is tudni akartam, hogy valójában mit jelent ez a vezényszó, hogyan kell leírni japánul. Ehhez viszont meg kellett találnom az eredeti hangalakot, amivel olyan kifejezést találok, ami illeszkedik a karate kontextusába.

Felcsaptam hát a jisho webszótárt, és nekiláttam a próbálgatásnak, hátha meglelem a nyerő kombinációt.

A hangalak alapján a mogóre szó egy mo も, egy hosszú magánhangzóval ellátott gō ごう és egy re れ szótagból állt. A kana átírás szabályai szerint be is írtam a mogoure もごうれ hangalakot a keresőbe. Semmi.

A szóvégi re れ szótag utalhatott arra, hogy egy igéről lehet szó. Ha igen, akkor vagy az ige főnevesített (meishika 名詞化) alakját látjuk, ez esetben a szótári forma a mogōreru もごうれる lesz, vagy pedig felszólító ragozásban áll (végül is egy vezényszóról van szó), ez esetben az ige szótári formája mogōru もごうる. Természetesen, ha így lenne, akkor itt véget is érne a bejegyzés. De persze nem. A legközelebbi alak amire jutottam, a mogu 捥ぐ, ami azt jelenti „kiszed, leszakít”, vagy a moguru 潜る, aminek a jelentése „alábukik, alámerül”. Persze mint láthatjuk egyiknek sincs túl sok köze a karatéhoz vagy a katagyakorláshoz.

Azt tehát megállapíthatjuk, hogy a mogōre nem egy ige.

Mi lehet akkor az eredeti alak? Más irányba kell tehát elindulni.

A másik lényeges eleme a japán nyelvnek, hogy a hosszú magánhangzónak jelentést megkülönböztető szerepe van. Így simán benne lehet a pakliban, hogy a mogōre kiejtésben rossz helyen van a hosszú ō. A szóba jöhető kombinációk tehát:

Nem untatlak a részletekkel, a lényeg, hogy egyikre sem dobott ki értelmes kifejezést a szótár. Ismételten irányváltásra volt szükség.

Még szerencse, hogy eszembe jutottak a régi fonetika és fonológia órák a mesterszakon. Régi tanárom, Sági Attila (nyugodjék békében) mesélte el ezt az érdekességet, miért fontos, hogy a japán a hangot rövid á-nak ejtsük: a magyar hangzású a-t ugyanis a japánok hajlamosak o-nak hallani (állítólag egy lelkes cserediáknak köszönhetően, jelenleg is él egy család Japánban, akik jól ismerik legnagyobb tavunkat, a Boloton-t).

Eszembe jutott hát, mi van, ha ez itt most fordítva történt, és mi hallottuk véletlenül az a-t o-nak? Adott tehát az a, valamint a rövid o és a hosszú ō variálása:

Egyetlen, akárcsak a fentiekre is hasonlító kifejezést találtam, ez pedig a magarei 真鰈 azaz a „sárgacsíkos lepényhal”. Mondanom sem kell, elég valószínűtlen, hogy egy hal előtt tisztelegnénk a katagyakorlással… ha a re れszótagot rei れい-re cserélem, azzal talán közelebb jutnék a megoldáshoz, de erre sem dobott ki a szótár konkrét, értékelhető találatot.

Természetesen mind az összes fent említett kombinációnál számításba vettem, hogy talán mégis igéről lehet szó, így ugyanúgy végigpróbáltam őket a reru れる és ru る toldalékolással. Az egyetlen valóban létező ige a magaru 曲がる ez viszont azt jelenti, hogy „befordul, elgörbül, meghajlik”, de biztos vagyok benne, hogy a „Görbülj meg!” (Magare! 曲がれ！) vezényszóra senkinek nem jutnak eszébe eljárni a Pin’an sono ichi-t vagy a Sanchin-t… Egyszóval minden korábbi feltevésem kudarcot vallott.

Zsákutcába kerültem.

Ekkor döntöttem úgy, hogy más megközelítést kell alkalmaznom. Hallás után megpróbálni leírni a kifejezést, egyértelműen nem vezetett sikerre. Így tehát nincs más hátra, mint visszájáról megfogni a dolgot: lehet-e olyan kifejezés a Kyokushinkai ismert terminológiájában, amely meg is felel a szó alkalmazásának (azaz ezt hallva saját ütemben bemutatjuk a katát) és lehetséges, hogy mogóre alakban félrehallottuk?

Az elérhető (természetesen továbbra is laikus, ámde lelkes amatőrök által összeállított) szójegyzékekbe beleásva magam, hamar megtaláltam a fényt az alagút végén – és szidtam magam, hogy miért nem ezzel kezdtem. A sōsainak szentelt, www.masutatsuoyama.com weboldalon meg is találtam egy használható szószedetet. Ott pedig a szavakat böngészve, kiszúrtam ezt:

„mugorei” szónál a „nincs számolás (nincsenek utasítások)” van megadva.

Három kérdést kell megválaszolnom, hogy biztosan tudjam, a megoldásra bukkantam:

1. Félrehallható-e ez a szó olyannyira, hogy mogóre legyen belőle?
2. Van-e értelmezhető jelentése a kontextuson belül? (Itt a válasz egyértelmű)
3. Valóban használatban van-e ez a kifejezés a japán Kyokushinkai terminológiában?

Természetesen önmagában ez még mindig csak egy latin betűs átirat volt (ki tudja, nem-e hallotta félre az is, aki ezt leírta), így az elsődleges még mindig az volt, hogy megtaláljam az eredeti, japán kanjikkal írt alakját. A fent ismertetett módszerekkel ez szerencsére nem tartott sokáig…

A helyes kifejezés tehát:

MUGŌREI 無号令

(ejtsd: mugórei)

A szó alapja a gōrei 号令 azaz „vezényszó”, ami szó szerint a „szám” (gō 号) és a „parancs” (rei 令) jelentésű kanjikból áll össze. Ez egészül ki a tagadó értelmű mu 無 azaz „semmi” szóval, ami prefixumként használva tagadást, valaminek a nem létét fejezi ki, kvázi, fosztóképzővé válik: ugye ez ismerős olyan kifejezésekből, mint például a mushin 無心 azaz a „tudat nélküliség”, ami gyakori eleme a harcművészeti filozófiának. Külön érdekesség, hogy ugyanez a „semmi” jelentésű mu 無 az ige tagadó töve után állva, tulajdonképpen a tagadás segédigéjeként jelenik meg, a sokszor csak kanával leírt ~nai formában: ennek a archaikus formája pedig a ~nashi, ahogy az megtalálható Funakoshi Gichin híres esszéjének, a Karate ni sente nashi 唐手に先手なし azaz „A karatéban nincs első támadás” munkának a címében is.

A mugōrei szó szerint azt jelenti, hogy „nincs” (mu 無) „vezényszó” (gōrei 号令), tehát hogy számolás, számbeli utasítások nélkül kell valamit végrehajtani. A kérdés már csak az, megfelel-e a fent ismertetett három kritériumnak, ami alapján kijelenhetjük, hogy ebből lett az általam hallott mogóre szó.

1. A mugōrei abszolút félrehallható mogóre alakban: ahogyan az a esetén, az u is könnyedén hallható akár o-nak (főleg, ha nem japánosan, illabiálisan, hanem a nyugaton jobban megszokott labiális u-val ejtjük), a második szótag hosszú ō magánhangzóját még jól meg is őrizte az eltorzult mogóre alak, arról pedig már volt szó, hogy az ei tulajdonképpen egy hosszított ē hangként is értelmezhető, amelyből megint csak könnyedén válhatott egyszerű, rövid e. A hangalak tehát stimmel, abszolút elképzelhető, hogy a mugōrei szót valaki mogóre alakban hallotta félre.
2. Mint az előbb, a jelentés magyarázatakor láthattuk, a mugōrei kifejezés pontosan azt jelenti, amire az edzésen használjuk. A „nincs vezényszó” vagy „számbeli utasítás nélkül” vezénylésre logikus, hogy akkor a katát számolás nélkül hajtsuk végre. Kérdés már csak az, hogy akkor a gōrei meg pont azt jelenti, hogy számolásra csináljuk?
3. Ez mind szép és jó, hogy kiderítettük, azonban nem mindegy tudni, hogy ez valóban létezik-e Japánban, vagy csak mi okoskodtuk ki a dolgot itt kis hazánkban?

Rövid böngészés után, ez is nyilvánvalóvá vált:

Itt az első példában jól látható a gōrei 号令 felirat, ami szépen számolja is az ütemeket. Az elején pedig a mester elmondja, hogy „A Pin’an ötöt vezényszóra fogom végrehajtani” (Pin’an sono go o gōrei o kakete okonaimasu 平安その五を号令をかけてお行います)

A gōrei 号令 tehát, abban a formában ahogy feltételezzük, létezik.

Na és a mugōrei 無号令?

Szerencsére, erre is látunk példát:

A második példában ugyanazt a Pin’an sono go katát láthatjuk, csak most folyamatosan, vezénylés nélkül bemutatva. A bal felső sarokban pedig a kata elején meg is jelenik a mugōrei 無号令 felirat, ennek megfelelően pedig, a gyakorló vezénylés nélkül mutatja be a formát. Ezután pedig a bal felső sarokban a gōrei 号令 szó jelenik meg, és ennek megfelelően, már számolásra csinálja meg ugyanazt a katát.

Konklúzió

Tehát ezentúl egy nagy Osu! kíséretében arra kérlek titeket, kedves Kyokushin mesterek, hogy mogóre helyett használjátok a MUGÓREI vezényszót, hiszen ez jelenti pontosan azt, amit ki akartok fejezni.

Hiszen látjátok, mennyit szenvedtem vele, mire megtaláltam az eredeti, helyes formáját. Ám mint minden kutatómunkának, ennek sem lesz semmi értelme, ha nem használják pont azok, akik a számára fáradhatatlanul kikutattam.

Szóval ne mogórézz, csak mugóreiezz, és addig is egy hatalmas OSU minden Kyokushinkai karatekának, és persze mindenkinek aki szereti!

Mata ne! またね！