Már bőven haladó jūjutsuka voltam, amikor kiegészítésként először kezdtem bele a karate tanulásába, első-másodéves egyetemistaként. A jūjutsu dōjōmból velem együtt hárman voltunk, akik végül kikötöttünk ugyanabban a Kyokushin karate dōjōban, így mi voltunk azok, akik a karatén kívül már tudtak valami mást is. Abban a szerencsés helyzetben voltam (és vagyok), hogy nem csak szakmailag, de hozzáállásban is kiváló mesterekhez kerültem, akik valódi nyitottsággal és tudásszomjjal fordultak felénk, így néhány hónap után el is indult egy párbeszéd, hogy miként tudnánk a hagyományos karatén felül, egy kis jūjutsu önvédelmet csempészni az edzésekbe.

Az érdeklődés mindkét irányban megvolt, így azon felül, hogy szívesen megmutattuk a saját jūjutsu technikáinkat a dōjōban, egyúttal érdekelni kezdett, hogyan képzeli el a Kyokushinkai karate (a nyilvánvaló, full-contact ütéseken és rúgásokon túl) az önvédelmet, vannak-e egyáltalán közös pontok, amikbe kapaszkodhatunk az oktatás során. Bár a hivatalos tananyagnak nem része, azért szálltak itt-ott legendák, hogy bizony Ōyama Masutatsu sōsai edzésein önvédelmi technikákat is gyakoroltak a tanítványok, nem csak bunyóztak meg versenyre készültek. Az egyik ilyen tanítványa, Bobby Lowe ráadásul külön szemináriumokon oktatta ezeket az (állítólag Ōyamától tanult) önvédelmi technikákat, amikből végül egy kézikönyv és egy közel egyórás oktatóvideó anyaga is összeállt.

Bobby Lowe egy könyöktörést mutat be az 1999-es Kyokushin Karate: Self-defense Techniques című könyvében (a Daitō-ryūban ez a technika ippon katsugi néven ismert)

Amikor pedig utánakerestem a Kyokushinkai önvédelmi anyagainak (főleg Bobby Lowe munkásságát megtalálva), elsőre teljesen sokkolt a hasonlóság: nem arra számítottam, hogy picit karatésabb tálalásban, de lényegében a saját jūjutsu iskolám technikáit fogom viszont látni „Kyokushin önvédelem” címén. Egyes technikák az kiindulóhelyzettől kezdve, egészen a végéig, szinte megszólalásig ugyanazok voltak.

Ezek után természetesen tudni akartam, hogy véletlen egybeesésről van-e szó, vagy pedig valóban lehetséges valamiféle kapcsolat a kettő között. Ahogy egyre mélyebben ástam magam a Kyokushin történetének elfeledett fejezeteibe (ami túlmutat azon, hogy a sōsai először Shōtōkan majd Gōjū-ryū karatét tanult, hogy aztán a kettőt összegyúrja két hegyi remeteedzés meg pusztakezes bikamészárlás között), olyan állításokkal kerültem szembe, amik a saját iskolám gyökerei felé mutattak.

Fent: csukló kiszabadítása a Kyokushin önvédelmet tanító, Bobby Lowe bemutatásában
Középen: csukló kiszabadítása iskolám japán alapítómestere, Mochizuki Minoru mester bemutatásában
Lent: csukló kiszabadítása egyesületem hazai vezetője, Vikartóczky Gusztáv bemutatásában

Persze, mint minden esetben, itt is megindult a legendagyártás és az események túlromantizálása. Egyes „források” (értsd: weboldalak) kategorikusan kijelentették, hogy Ōyama Masutatu 大山倍達 a Daitō-ryū jūjutsu 大東流柔術 iskolában tanult – Ueshiba Morihei ebből az iskolából alakította meg később az aikidō harcművészetét –, ráadásul Ōyama az iskolából menkyo kaiden tekercset is kapott (ez általában azt jelentette, hogy valaki az adott iskola teljes anyagát elsajátította). A Budo videos oldalán még egy borzasztó pici, rossz felbontású kép is volt erről a tekercsről, aminek így a tartalmát nem lehetett elolvasni…

Ōyama állítólagos Daitō-ryū tekercse, ami a honbuban is ki volt állítva

A saját jūjutsu irányzatom technikai alapjai Mochizuki Minoru japán mesterhez kötődnek, Ueshiba Morihei egyik korai tanítványa volt. Korábban már foglalkoztam vele, hogy bár Mochizuki a jūjutsu mellett, mestere iránti tiszteletből az aikidō szót használta stílusa megnevezésére, valójában Ueshiba keze alatt, a harmincas évek elején még Daitō-ryū jūjutsut tanult, találkozott annak alapítójával, valamint magától Ueshibától hagyományos Daitō-ryū tekercseket is kapott, mint az iskola hivatalos tanítványa.

Így tehát ha csak minimális igazság van abban, hogy Ōyama bármikor tanult Daitō-ryū aikijūjutsut, akkor a Kyokushinkai önvédelmi anyaga és az én saját jūjutsu technikáim közti különbség közel sem véletlen. Na de lehet ezt tudományos alapon, objektív tényekkel igazolni, vagy megmarad a harcművészetek egy újabb megválaszolatlan legendájának?

Egy korábbi bejegyzésben már mutattam be cikket Marc Trudeltől, aki saját blogján népszerűsíti az általa is gyakorolt Daitō-ryū iskolát. Érdekes módon Marccal való kapcsolaton az internetnek köszönhetően pont ennek a témának a kutatásával kezdődött: Ōyama állítólagos Daitō-ryū tekercséről a „főirányzatnak” tartott Daitō-ryū szervezet akkori vezető mestere, Kondō Katsuyuki is készített egy fényképet a saját kamerájával, Marc pedig az iskola gyakorlójaként és a mester személyes ismerőseként szert tett a fotó egy nagyfelbontású verziójára, amit készségesen megosztott velem. Ezen már jól olvasható, mi van ráírva a tekercsre, vizsgálható lett a tartalma!

Ōyama Masutatsu 大山倍達 tekercse egy "picit" jobb felbontásban

Ez egy új löketet adott az addig takaréklángon égő lelkesedésemnek, és az új források birtokában teljes gőzzel vetettem bele magam a kutatásba, hogy a darabokat összeillesztve kirajzolódjon az igazság a megannyi legenda közt. A kutatás során pedig nem csak sikerült (legalább részben) felgöngyölítenem Ōyama menkyo kaidenjének ügyét (talán nem túlzok, ha azt mondom, Magyarországon most először nyílik lehetőség ennek a tekercsnek a részletes vizsgálatára) és a közös pontokat a Kyokushin önvédelme és a saját jūjutsu iskolám között, hanem a sōsai életének ismeretlen fejezeti tárultak fel előttem, amely még rengeteg megválaszolatlan kérdést tartogat a jövőben.

Ha pedig érdekel, hogy mit találtam, hogy pontosan micsoda a Kyokushinkai elfeledett önvédelmi tananyaga, hogy mi az igazság Ōyama Masutatsu legendás Daitō-ryū tanulmányairól, akkor szeptember 30-án (pénteken), a kutatók éjszakáján a helyed, ahol 18:30-tól az ELTE BTK szervezésében tartok egy közel egyórás előadást a kutatásom eredményeiről!

Az előadásról készült felvétel most már három részletben megtekinthető az Itto Ryodan youtube csatornán:

Ezúton is nagy köszönet a felvételért, vágásért és feltöltésért Baranyi Györgynek.