A Wadō-nyarat ünneplő cikksorozatunk előző részében feltettük a kérdést, hogy a Wadō-ryū 和道流 karate valóban azt jelenti-e, hogy „béke és harmónia útja”, választ adva, miért lehet akár igen a válasz. Azonban Tótisz András és Sas István 1986-os Karateföldön című könyvében, a Wadōkai 和道会 szervezet központjában egyértelműen kijelentik, hogy a Wadō-ryū névben „a wa azt jelenti, hogy ’japán’”. A mai részben ennek az állításnak az eredetét és valóságtartalmát fogjuk jobban megvizsgálni.

Talán mindenki tudja, hogy Japán neve japánul Nihon vagy Nippon 日本. Ám aki tanult japánul, talán találkozott már olyan megnevezésekkel, mint washoku 和食, ami a „japán étel”, wafuku 和服 azaz „japán ruha” vagy wafū 和風, aminek nem „harmonikus szél”, hanem „japán stílusú” a jelentése. Vagy talán közismertebb a wagyū 和牛, ami egy japán marhafajta, szó szerint „japán marhát” jelent.

Hogy ehhez választ kapjunk, vissza kell mennünk az időben néhány száz évet, pontosan oda, amikor a kínai írás először megjelent Japánban. 1784-ben Kyūshū szigetén találta meg egy földjén kapálgató parasztember a (jelenlegi tudásunk szerint) legrégebbi tárgyat, amin megjelennek kínai írásjegyek. Ez egy aranypecsét, ami i. sz. 57-ben készült Kínában, kifejezetten Japánnak címezve. A pecséten egy összesen öt kínai írásjegyből álló felirat található:

漢委奴國王

A felirat jelentése:

A Han [uralkodó] a Wa [népség] Nu országának királya.

A feliratban a Han 漢 a kínai Han-korszakra (i.e. 206 – i.sz. 220) utal, amikor a pecsét készült és Japánba került. A Wa 委 a japánokat jelenti, így hívták őket a korabeli kínai krónikákban (a krónikákból tudjuk, hogy eredetileg ez a 倭 írásjegy volt, de itt egyszerűsítették, hogy ráférjen a pecsétre). A Nu országa 奴國 a korabeli Japán legnagyobb királyságára utal, ami kapcsolatban állt Kínával. A király jelentése 王 pedig egyértelmű, itt a Han uralkodóra vonatkozik.

A legrégebbi kínai nyelvemlék Japánban. Bal oldalt a pecsét teteje látható, amely egy tekergő kígyót formáz. Középen a pecsétbe vésett szöveg, jobb oldalt pedig a pecsét lenyomata.

A pecsét üzenete röviden annyi, hogy a Han ország uralkodója a japán Wa nép Nu-országának a királya, és a Wa-népség hozzá tartozik, mint alattvaló. Ha azonban még jobban belemegyünk a ezeknek a neveknek a jelentésébe, talán a japánok annyira nem lehettek elragadtatva mindettől, és nem csak az üzenet lényegi tartalma miatt. A kínai nyelvben ugyanis a Wa 倭 azt jelenti, hogy „törpe”. A Nu 奴 eredeti jelentése pedig „rabszolga”.

A pecsét szó szerinti jelentése tehát, egy pontosabb fordításban:

A Han [uralkodó] a törpék rabszolga-országának királya.

Azt hiszem, ez sokat elárul a korabeli Kína diplomáciai hozzáállásáról a szomszédjai felé… na de ki szereti, ha törpének nevezik? Természetesen senki, és ha a japánok csak törpék a kínaiak szemében, akkor ezen az imidzsen változtatni kell. Itt került képbe a „harmónia” 和 írásjegye.

A kínai nyelv (és a sok kínai jövevényszó miatt a japán is) homonim nyelv, azaz egy ugyanúgy írt szónak több jelentése lehet – ezért is van szükség mai napig a kínai írásjegyekre. Ebből persze azt is következik, hogy lehet itt zsonglőrködni az ugyanolyan ejtésű, de más jelentésű írásjegyekkel. Így döntöttek a japánok is, és ha már a kínaiak mindenképpen a Wa népeként akarták emlegetni őket, akkor a „törpe” 倭 írásjegy helyett, a „harmónia” 和 karakterét kezdték el saját megnevezésükre használni.

Ez ugyanúgy Wa-nak ejtendő, de sokkal kellemesebb a jelentése. Így alakult ki hosszú idők során, hogy a 和 írásjegy egybeforrt a japán Wa megnevezéssel. Olyannyira, hogy az ország első nagy, egységes állama, a Yamato királyság is, saját megnevezésére a „Nagy harmónia” 大和 írásjegyeket használta (persze itt nem feltétlenül van köze az írásjegyek jelentésének az olvasathoz, inkább ateji jelenségéről beszélhetünk talán).

A Wadō-ryū nem csak abban különleges, hogy az okinawai karate technikáit ötvözte az őshonos japán jūjutsuval és kardvívással. Maga az alapító személye is különbözött a többi korabeli karate-iskola alapítójától: Funakoshi Gichin, Miyagi Chōjun, Mabuni Kenwa, Motobu Chōki mind a karate őshazájában, Okinawa szigetén születtek, és onnan költöztek át Japánba terjeszteni a karatét. A Wadō-ryū alapítója, Ōtsuka Hironori viszont a japán főszigeten született és nőtt fel, így tősgyökeres japánnak számított.

Az alapító származása, valamint az okinawai mellett a japán harcművészeti stílusokkal és filozófiával való keveredése miatt, a Wadō-ryū egyértelműen az egyik első, „tisztán japán” karateiskola, aminek fontos szerepe volt az okinawai karate japán harcművészetté való elismerésének rögös útján. Így logikus, hogy az alapító a saját iskoláját a karate „japán (wa 和) útjának (dō 道) nevezte el.  

Az előző részben érintettük, hogy a világháború utáni pacifista szemlélet a harcművészetekre is rányomták a bélyegüket, amely biztosan hozzájárult ahhoz, hogy a wadō 和道 szót a „harmónia útjaként” értelmezze, az akkori történelmi kontextusnak megfelelve. Ugyanakkor ez természetesen fordítva is igaz lehet, hiszen amíg az amerikaiak nem mértek rájuk megsemmisítő vereséget, a militarista Japán biztos volt saját győzelmében és országának felsőbbrendűségében a föld keleti féltekén.

Így a Wadō-ryū névben a wa használata az alapítás korában „enyhe” politikai színezettel is bírhat: az 1930-as években, amikor Ōtsuka Hironori létrehozta iskoláját, éppen csúcsjáraton pörgött a japán nacionalizmus propagandagépezete. Korea egészét és Kína jelentős részét bekebelezve, a militarizálódó Japán készen állt a küszöbön álló második Kínai-Japán háború és a második Világháború megvívására. Virágzott a Yamato damashii 大和魂 azaz a „ősjapán szellem” és a japán felsőbbrendűség eszménye: csak az lehetett jó, ami japán, minden más alábbvaló.

Ebben a közegben nagyon óvatosan kellett marketingelni egy alapvetően kínai gyökerekkel rendelkező, de a japán katonai képzésben is használni kívánt harcművészetet: japánosítani kellett, amennyire csak lehet. Részben ez lehet az oka, hogy Funakoshi Gichin, Mabuni Kenwa és más mesterek, a karate leírására használt írásjegyeket az eredetileg használt „kínai kéz” 唐手 jelentésről „üres kéz” 空手 jelentésre módosították – erről bővebben is beszélek a Kutatók éjszakáján tartott előadásomban.

Ebben a politikai szférában tehát, ha már volt egy ismerten kínai eredettel rendelkező harcművészet, érdemes volt inkább a japánságát kihangsúlyozni, és egyszerűen a „japán út iskolájának” nevezni, markánsan eltávolítva a korábbi, kínai eredetű narratívától (szemben mondjuk a Gōjū-ryū 剛柔流 karateiskolával, amely a nevét pont egy okinawán népszerű, kínai harcművészeti tanításból merítette). Főleg annak tekintetében, hogy Ōtsuka iskolája valóban mind az alapító személyében, mind pedig az iskola technikai és filozófiai hátterében igazán japán volt a többi autentikus karateiskolával összehasonlítva.

A wa használata tehát nem biztos, hogy véletlen volt, ahogy ebből következően az sem, hogy világháború végkimenetelét ismerve, a háború után sokkal hangsúlyosabb lett a wa „mint harmónia” értelmezése a Wadō-ryū elnevezésben. Ilyen szempontból a Wadō 和道 mint „japán út” elnevezés, több mint találó a karate-iskola történetére, általános jellemzésére.

Azonban ennyi volna az egész? Korántsem! A következő, befejező részben még mélyebbre megyünk, és olyan rétegét is bemutatom az iskola elnevezésének, amelyre sokan talán eddig nem is gondoltak még. Addig is viszont ne törpézzünk le senkit és ne bántsuk a kínaiakat sem, hogy mindenki boldogan, harmóniában élhessen!