Gyakran hallottam karatésoktól, edzőtársakról. hogy a Kyokushinkai stílust „kiokushin”-nak hívják. Aztán ahogy többet tudtam japánul, egyre inkább zavarni kezdett a dolog.

Essünk túl a kőkemény nyelvészeti részen.

A japán nyelvben az y-al képzett, több mássalhangzós szótagokat hivatalosan „nyílt összetett szótagoknak” (japánul kaiyō-on 開拗音) nevezzük. Ezek írásban úgy jelennek meg, hogy az i-sor szótagjaihoz, mint a ki き, ri り, mi み stb. az y-sor ya や, yu ゆ, vagy yo よ szótagokat hozzákapcsoljuk, így létrehozva pl. kya きゃ, ryu りゅ, myo みょ stb. félhangzókat.

Szemfülesek talán ki is szúrták, hogy az ilyen hangoknál a japán írásban az y-sor szótagjai „kicsinyített” alakban kapcsolják hozzá. Így különböztetik meg pl. az egy (összetett) szótagból álló a kyo きょ szócskát a két szótagból álló kiyo きよ szótól.

Hogyan jöttek létre ezek az összetett szótagok?

Képzeljük el, hogy egy szóban magasan képzett magánhangzót, mint amilyen az i és egy mélyen képzett másik hangot, pl. o akarunk kiejteni, szinte rögtön egymás után. Egy magas képzésű hangból azonnal mélybe lemenni igencsak bonyolult művelet a hangképző szerveinknek: nagyjából mintha autóval egyesből rögtön négyesbe akarnánk váltani, vagy fordítva.

Éppen ezért a legegyszerűbb megoldást választva, a magas és mély hangok képzése közt pont félúton, a nyelvhátunkat hozzáérintjük a kemény szájpadlásunkhoz (palatum) amivel egy, a két hang közti félhangzót hozunk létre; tulajdonképpen egy köztes megoldást választva a két véglet között. Ez pedig a kiejtéskor, egy két hang közé ékelődött, magyar j (angolban y) hangként realizálódik.

Ezt a folyamatot nevezzük szép nevén úgy, hogy palatalizáció, a latin palatum azaz kemény szájpadlás után. Igazán perverzek kedvéért, a „kemény szájpadlás” japánul kōkōgai 硬口蓋 maga a palatalizáció pedig kōgaika 口蓋化 vagy kōkōgaika 硬口蓋化.

Tehát a palatalizáció során (ahogyan a legelső példánkban is mutattam) nem egy markáns, különálló ki き és yo よ hangot kapunk, hanem pont a kettő között egy kyo きょ összetett hangot. Az y betűvel írt változat egyébként a Hepburn, és ahhoz hasonló, angol nyelv hangtanát alapul vevő átírásoknál igaz. A magyar nyelvben ez természetesen kjo alakban jelenik meg, és a magyaros átírásban is így írjuk le ezeket. Így tehát a Kyokushin szavunkat, magyarul nem kiokusin hanem sokkal inkább az első két magánhangzót egybeolvasztva kjokusin formában kellene kiejtenünk.

Mit keres ez a japán nyelvben?

Mint megannyi dolog, az összetett szótagok is kínai hatásra kerültek be a japán nyelvbe. Az egész egy természetesen létrejött folyamat, az összetett szótagokat, palatalizációval képzett félhangokat az hívta életre, amikor a japánok megpróbálták kiejteni a kínai nyelv hangjait. A rengeteg kínai jövevényszó bekerülésével (melyek közül elég sok használt ilyen összetett szótagokat) előbb-utóbb szerves részévé vált a japán nyelvnek.

Érdemes megjegyezni azonban, hogy nem csak a kya kyu kyo, rya, ryu, ryo stb. y-os (magyarul j-s) hangok tartoznak ide. Az s-sor és a t-sor shi し és chi ち illetve ezek zöngésedett ji じ/ぢ szótagjainak ugyanúgy megvan a nyílt összetett variánsa a sha しゃ, shu しゅ, sho しょ, cha ちゃ, chu ちゅ, cho ちょ és ja じゃ, ju じゅ, jo じょ formában.

Ezekben bár nem jelenik meg markánsan a j hang, itt is ugyanarról a palatalizációról beszélhetünk. Ez persze nem szokott senkinek sem gondot okozni, hiszen a Hepburn-átírás megteszi azt  szívességet, hogy eleve fonetikusan írja le nekünk. Azonban a nem fonetikus átírásoknál igencsak vakarhatja a fejét az óvatlan laikus, amikor a sya, tyo, vagy éppen jyu alakban látja leírva ezeket, az eredeti szótagírást követve.

Egyelőre viszont bőven elég, ha odafigyelünk ezekre és a Kyokusin-t „kiokusin” helyett kjokusin-nak, a jūjutsu szót pedig „dzsijudzsicu” helyett, helyesen dzsúdzsucu-nak ejtjük.Addig is, mindenki eddzen és palatalizáljon szorgalmasan!

Mata ne! またね