Korábban már volt szó a japán nyelv magánhangzóiról, ma azonban kicsit specifikusabban, a hosszú magánhangzók (japánul chō-on 長音) világát szeretném kicsit részletesebben bemutatni, mert mind a hazai, mind a külföldi szakirodalomban problémás szokott lenni a használatuk – pontosabban annak hiánya.

Az első részben a Hepburn, a második részben pedig az abból kialakult Hyōjunshiki és magyaros átírásokról volt szó.  A japán nyelvbe bevezető cikksorozatom, a latin betűs átírásról szóló harmadik részében az eddigi fonetikai (hangzást) követő átírások után, most  a fonológiai (eredeti írásmódot…