Az első részben átnéztük, milyen magánhangzók vannak a japán nyelvben. Ideje picit elmerülni most a mássalhangzókban is, amivel egyszer és mindenkorra lezárhatjuk, mi számít autentikus japán szónak és mi nem.

Fontos: Ehhez az áttekintéshez a Hepburn-átírás táblázatát fogom használni, amely az angol kiejtést követi, mivel itthon is azt ismerik legtöbben. Ha nem vagy biztos benne, mi ezeknek az (angol kiejtésen alapuló) mássalhangzókat hogyan kell magyarul kiejteni, akkor először mindenképpen ajánlom a japán nyelv „magyaros átírásáról” szóló posztomat, ahol röviden ismertetem, melyik angol mássalhangzó, melyik magyar mássalhangzónak felel meg.

Ha pedig minden megvan, vágjunk is bele

A japán szótagok felosztása az előző posztban ismertetett a i u e o sorrend szerint történik. Ezek fogják megadni az oszlopokat –­ amiket a leíró nyelvtanban dan 段 szócskával (igen, ez ugyanaz a „fekete övvel” jelzett dan fokozat kanjija) jelölnek – és ezek mentén magánhangzó-oszlopok mentén fognak felsorakoznia mássalhangzók sorai – amit a gyō 行 szócskával jeleznek.

Így beszélhetünk pl. „ka-soros” (ka-gyō カ行), „sa-soros” (sa-gyō サ行) „ta-soros” (ta-gyō タ行) stb. mássalhangzókról. Ahogyan mi a beszélt magyarban beszélünk pl. ká, esz, vagy té mássalhangzókról, a japánban ez egyszerűbben, mindig az a magánhangzó hozzáadásával: ka, sa, ta stb. formában történik.

A mássalhangzó-sorok (ahogy az ábrán is látszik), sorrendben a k, s, t, n, h, m, y, w és az utolsó, egyedülálló szótagzáró n. Ahhoz, hogy a japán mássalhangzósorrendet legkönnyebben meglehessen jegyezni, én mindig az a-ka-sa-ta-na-ha-ma-ya-ra-wa-n mantrát magoltatom be a kezdő nyelvtanulókkal. Ezt egyszerűen a „kezdő [japán] nyelvtanuló mantrája” néven emlegetem: valóban olyan, mint egy mantra olyan értelemben, hogy valódi jelentése, értelme nincs, viszont ha az ember addig ismételgeti, amíg készségszinten be nem épül, akkor később nagy hasznára lesz.

A ka, sa, ta, és ha mássalhangzósoroknak van egy zöngésvariációja is ga, za, da és ba, illetve pa (ez utóbbi kettő a ha-sor zöngésvariációi) formában. Ezt a kana írásjegy melletti két kicsi vonás jelzi, melynek neve japánul nigori 濁り vagy dakuten 濁点 ami nagyjából azt jelenti „zöngéshang”. Viszont pa-sort egy kis kör jelöli, ez a „fél-zöngéshang”, japánul han-dakuten 半濁点. A zöngéshangok egyik különös sajátossága a „kapcsolódó zöngésedés”, azaz a rendaku amivel viszont egy külön posztban foglalkozom majd.

Menjünk is végig a japán mássalhangzókon és lássuk, mire kell odafigyelnünk:

A ka-sor hangjaival nincs különösebb probléma. Ezek megfelelnek a magyar k mássalhangzónak.

A sa-sor azonban (amely a magyar sz hangnak felel meg kiejtésben), az i-oszlopba tartozó tagja valójában shi (ez az ami a magyar s hangot fogja jelenteni). Ez azt jelenti, hogy eredetileg a japán nyelvben nincsen si (magyarul szi) mássalhangzó. Persze, bizonyos átírásokban megtalálható し írásjegy si formában átírva, de ennek az ejtése sohasem lesz a magyar szi szótag. Tehát ha ilyen látunk egy harcművészeti stílus, iskola nevében, kezdjünk el gyanakodni. A sa-sor zöngésvariánsa a za-sor lesz, ahol ez a bizonyos shi viszont nem zi, hanem ji (magyarul dzsi) formában lesz kiejtve.

A ta-sorhoz érkezve, már nem is egy, hanem rögtön két anomáliát is találunk. A japán nyelvben ugyanis nincsen sem ti, sem pedig tu hang. Az i-oszlopba tartozó ta-soros szótag itt – a Hepburn-átírás szerint – a chi (magyarul csi) az u-oszlopnál tsu (magyarul cu) formában lesz átírva. Ezeken kívül még a cha-chu-cho hangokkal lehet találkozni majd, ezek azonban már a chi szótaggal és a ya-yu-yo félhangzókkal képzett összetett szótagok lesznek. Ugyanakkor a tsu csak itt jelenik meg, más formájában, pl. tsa, tsi, tse (magyarul: ca, ci, ce) nem létezik. Éppen ezért, ha olyan stílusokkal, iskolával találkozunk, mint például a Bartitsu, a Sanuces-ryu vagy akár a Turán-jitsu, biztosak lehetünk benne, hogy ezek nem autentikus japán iskolák: hiszen a nevük alapesetben ki sem ejthető a japán nyelvben.

A na-sorról szerencsére túl sok mindent nem kell elmondani. Amit talán érdemes megjegyezni, hogy a japánban a ni nagyon lágy, jobban hasonlít a magyar nyi hanghoz, mint a Gyalog galopp lovagjainak velőtrázó csatakiáltásához.

A ha-sor hangjai szintén megegyeznek a magyar h-mássalhangzóval. Egy nagy különbség viszont (amit a fonetikus átírások jól láthatóan jelölnek) az u-oszlopnál található: a japán nyelvben ugyanis nincsen hu hang, hanem helyette fu. Egyúttal ez az egyetlen f-hanggal kezdődő szótag a mai japán nyelvben – bár ez a középkorban még nem így volt, így az archaikus nyelvben, és egyes dialektusokban még találkozni lehet f-soros szótagokkal. Ez az f azonban, (akár csak az u magánhangzó esetében), nem teljesen azonos a magyar f-hangunkkal: míg a magyar f egy (a felső fogsorunkkal és alsó ajkunkkal képzett) ún. „foghang”, a japán fu szótag mássalhangzóját a két, résnyire nyitott ajak közt kiáramló levegővel képzett, ún. „gyertyafújó hang”-ként szokták jellemezni.

A ma-sor hangjai ugyancsak nem jelentenek kihívást a magyarul beszélők számára.

A ya-sor bár y-al kezdődik, a magyar pontos j-nek megfelelő kiejtéssel ejtjük. Érdekessége, hogy a mai japán nyelvben csak három szótag található y hanggal: ezek sorban a ya, yu, yo (magyarul ejtve: ja, ju, jo). Az f-sor hangjaihoz hasonlóan, a régi japán nyelvben még volt yi és ye ezek azonban mára már elvesztek, egybeolvadva az i és e magánhangzókkal. A ya-sor érdekessége még, hogy ezzel a három mássalhangzóval képezzük a már említett nyílt összetett szótagokat.

A ra-sor hangjai ugyancsak különlegesek a japán nyelvben: míg a magyar nyelv r-hangja, egy markáns, „többperdületű” (nyelvészeti szakkifejezéssel) ún. trill r, addig a japán „egyperdületű” r a magyarhoz képest rövidebb és lágyabb, ún. flap r. Tulajdonképpen egy az r és l közötti hangról van szó, egy olyan lágy r hang, ami szinte l-nek hangzik (az angol nyelvben találhatunk hasonlót). Mindez azért is érdekes, mert a japán nyelvben nincsen l hang: amikor a japánok l-betűt tartalmazó szót akarnak kiejteni/átírni, azt ezt a nagyon lágy, japán r hanggal teszik (ami sokszor szinte l-nek hangzik). Éppen ezért, ha a Kelemen-ryu eredeti, japán jūjutsu iskola lenne, az legjobb esetben is Keremen-ryū lenne japánul.

A wa-sor hangjai a fu szótaghoz hasonlóan, kicsit más a japánban, mint a magyarban: itt sem a fogunkkal képezzük a hangot, hanem szintén az ajkakkal, nagyjából úgy, mintha egy összeolvadt ua hangot akarnánk kimondani nagyon gyorsan.
Különlegessége még a wa-sornak, hogy ma már csak kettő, a wa わ és wo をvan meg belőle: bár régen a XX. század elején még átírásban létezett wi ゐ és we ゑ szótag (pl. Funakoshi Gichin és más korabeli harcművészek könyveiben is még találkozni vele) de ezt már akkor is i és e hangként ejtették. Ugyanennek megfelelően, bár írásban van wo を szótag, ezt (a külföldi jövevényszavakat leszámítva) jóformán csak a tárgyat jelölő partikulaként használják, amikor is az ejtése az o magánhangzónak felel meg.
A japán nyelvben wu szótag nincs, és – akárcsak a csokoládé – nem is volt A második világháború utáni nyelvi reformokban végül a wi és we szótagokat eltörölték és a kiejtés átvette a (korban már beszélt nyelvből kiveszett) yi い és ye え szótagok helyét, betagozódva a magánhangzók közé. Valójában a w-sorban egyedül a wa わ szótag az, amelyet valóban w-hanggal ejtünk – viszont, ha a wa mint topikjelölő partikulát akarjuk használni (pl. watashi wa) akkor azt kivételesen a ha は szótaggal tesszük 私は alakban: ez azért van, mert régen a ha-sor hangjait wa-sorként ejtették, és ez megmaradt hagyományőrzésként, akárcsak a wo szótag o ejtése esetében.

A japán mássalhangzók utolsó tagja a lista végén önmagában álló n ん hang, amely „szótagzáró n hang” néven is ismert. Ez az egyetlen, önmagában álló mássalhangzó a japán nyelvben, egyébként kiejtésében semmiben sem különbözik a magyar n-betűtől. A p, b, m mássalhangzók előtt azonban ez az n sokszor m-nek van írva (legalábbis a Hepburn átírásban) amiről korábban volt egy külön bejegyzés. Ugyancsak egyes latin betűs, átírásokban, ha a szótagzáró n hang pont egy szó közepén helyezkedik el egy magánhangzó, vagy egy ya-soros szótag mellett (ami így lehetne egy y-al képzett, na-soros nya, nyu vagy nyo összetett mássalhangzó) akkor a szótagzáró n mögé egy aposztrófot írhatunk, ami jelöli a szótagzáró n határát, mint korábban már példaként hozott Tenjin Shin’yō-ryū てんじんしんようりゅう jūjutsu iskola, a Shitō-ryū alapító fia Mabuni Ken’ei, まぶにけんえい a híres Pin’an ぴんあん formagyakorlat nevében.

Természetesen, mint a fenti példákból is látszik, kivételek, hagyományőrzésből fennmaradt archaikus változatok még akadnak, de alapvetően a mai japán nyelvben „csak” ennyi mássalhangzó van, és nem több. Ha ezeket tudjuk, akkor legközelebb már nem hagyjuk majd magunkat becsapni, valamilyen jól hangzó „japános” kamunévvel.

Ha nincs több kérdés, akkor találkozunk a következő posztban.

Mata ne! またね！