Fiatal, lelkes laikusként sok kérdőjelet okozott számomra a japán és kínai harcművészetek mezsgyéjén portyázó kempō illetve másik verziójában kenpō megnevezése és átírása. A japán fonológia sötét erdejében, a rōmaji mocsarában vakon botorkálva a leghajmeresztőbb, lidércfényes elméletek láttak napvilágot, egészen onnan kezdve, hogy a kempō az eredeti kínai ökölharc, a kenpō pedig annak japánosított verzióját jelöli… pedig a válasz ennél jóval egyszerűbb.

(Megjegyzés: ebben a posztban sok japán szót kanji helyett kivételesen kana szótagírással írtam át, hogy jól látszódjon, melyik japán hangokból tevődnek össze: keressétek az ん írásjegyeket, és megértitek.)

A japán nyelv egyik sajátossága, hogy nincs mássalhangzótorlódás: minden mássalhangzót egy magánhangzó követ, a mássalhangzók nem állnak közvetlenül egymás mellett – ez nem vonatkozik a ky, ry, my stb szótagokra, mert ezek egy magánhangzóból álló, ún. összetett szótagnak számítanak.

Ez alól egyetlen egy kivétel van, az ún. „szótagzáró” n ん hang. Ahogyan a neve is mutatja, ez egy szótaghoz kapcsolódva, az n mássalhangzóval zárja le azt, mint pl. ken けん, han はん, shin しん stb. Amikor egy szótagzáró n mássalhangzóhoz egy új, szintén mássalhangzóval kezdődő szótag kapcsolódik, akkor fordul elő egyedül mássalhangzó torlódás. Ezzel a harcművészetekben is gyakran találkozni, mint kendō けんどう, hanshi はんし, shinkyokushin しんきょくしん, bujinkan ぶじんかん stb.

Ez a szótagzáró n bizonyos esetekben m formában jelenik meg, pontosan úgy ahogy azt már mind láttuk a nyugaton elterjed kempō けんぽう, shimbun しんぶん vagy hombu ほんぶ alakban. Persze nem véletlenszerűen: ez csak az ún. „bilabiális zárhangok” esetében történik így, és csak az olyan fonetikus átírásokban, mint amilyen a Hepburn.

A „bilabiális zárhangok” (ijesztő nevük ellenére) a p, b, és az m mássalhangzókat jelentik a japán nyelvben. A „bilabiális” magyar jelentése „ajakhang”, tehát ezt a képzés helye szerint ajkainknál hozzuk létre (szép japán neve ryōshin-on 両唇音 ami szinte pontos fordítása a magyar elnevezésnek).

A „zárhangok” vagy nyelvészeti terminussal „okkluzívák” (japánul haretsu-on 破裂音) pedig a képzés módja szerint azt jelentik, amikor a hangképzéskor a kiáramló levegőt egy kis helyre összegyűjtve (vagy „lezárva”) hirtelen felpattintjuk ezzel létrehozva a hangot. A p és b hangoknál jól érzékelhető ez a pukkanó, pattanó hang, ha megfigyeljük. Ehhez kapcsolódik az m hang is, ami viszont a „nazális” azaz orrhang (japánul bi-on 鼻音), de ugyanúgy bilabiális, és a szótagzáró n hang után ugyanúgy viselkedik.

A szótagzáró n tulajdonsága tehát, hogy az előbb tárgyalt bilabiális zárhangok, azaz a p, b, m hangok előtt ő maga is m hangként jelenik meg. Ez viszont egyáltalán nem a japán nyelv sajátossága. Sőt! Habár írásban nem jelöljük, de a magyarban is megtalálható ugyanez a jelenség: elég csak olyan szavakra gondolnunk, mint a „színpad”, vagy a „különben” – ez utóbbi pont emiatt sok fejfájást okozhat a helyesírásban.

Az angolban viszont néhány szónál már az írásban is megmaradt, mint például import szóban, ami eredetileg az in (be, bent) és a port (kikötő) szavakból tevődik össze, ám az idők során az inport szóban, az n hang a kiejtést követve m-é vált. Ugyanez történt a japán kempō, hombu stb. szavaknál a Hepburn átírásban, ami (talán nem meglepő) az angol nyelv mássalhangzórendszerén alapul.

Itt pedig akkor meg kell említeni, hogy a p, b, m előtti m betű csak a fonetikus rendszerű átírásokban jelenik meg, mint amilyen a Hepburn-átírás, vagy az azon alapuló Magyar Tudományos átírás. Más, a japán íráshoz közelebb álló átírásokban viszont, mint a Hyōjunshiki (amit ez a blog is használ) vagy a Nihon-shiki, a szótagzáró n az eredeti kana-írásnak megfelelően megmarad n betűnek. Így például a kempō és a kenpō közt nincs a jelentésben különbség, és nem is arról van szó, hogy az egyik helyes lenne, a másik pedig helytelen. Egyszerűen csak más átírási rendszert használnak.

Ezzel nincs igazán baj, amíg egységes és következetes marad a szövegben. Sokszor látom viszont azt a harcművészetekkel foglalkozó szövegekben, hogy bár a kempō és hombu ezt a szabályt követi, de a „féloldalas testtartást” jelölő japán 半身 szóban, mégis a hammi helyett a hanmi átírást használják, figyelmen kívül hagyva azt, hogy ez a jelenség az m hangnál is megjelenik (és a Hepburn alapesetben jelöli).

Ezekben az esetekben tisztán látszik, hogy a szerzők egyáltalán nincsenek tisztában a Hepburn átírás szabályszerűségeivel, csak dobálóznak azokkal a kifejezésekkel, amiket innen-onnan összeszedtek. És részben pont azért hoztam létre azt a blogot, hogy ezeket az ismereteket végre pótolhassam mindenki számára.

Tehát, dióhéjban összefoglalva

A japánban a szótagzáró n hang a p, b, m bilabiális zárhangok előtt m formában jelenik meg, úgy mint kempō, shimbun, hombu, hammi stb. azért, mert ez követi a szó kiejtését. Minden más esetben viszont, ez megmarad n betűnek, mint kendō, hanshi, shinkyokushin stb.

A bilabiális zárhangok előtti m elsősorban a Hepburn átírásban jelenik meg, más átírásokban viszont, sokszor megmarad szótagzáró n-nek, mint kenpō, shinbun, honbu, hanmi stb. Ezek közt nincs különbség a jelentésben, és japánul is minden esetben ugyanúgy írjuk le őket: けんぽう, しんぶん, ほんぶ, はんみ stb. A használatuk attól függ, hogy milyen átírást használunk, Hepburnt, vagy valami mást (pl. Hyōjunshiki). Mindkettő helyes lehet addig, amíg következetesek vagyunk a használatában, és nem kezdjük el ízlés szerint cserélgetni őket.

Remélem, így egy újabb kérdést sikerült egyszerűen és szakszerűen tisztázni.

Mata ne! またね！