Az első részben röviden áttekintettük a latin betűs átírás kialakulását Japánban és részletesen foglalkoztunk a legelterjedtebb átírási módszerrel a Hepburn-átírással.  A japán nyelvbe bevezető cikksorozatom, a latin betűs átírásról szóló második részében a fonetikai átírásoknál maradva, a Hepburn-átíráson alapuló rendszereket vesszük szemügyre.

A Hyōjunshiki-átírás

A Hyōjunshiki-rōmaji 標準式ローマ字 azt jelenti „standard átírás” és tulajdonképpen a Hepburn-átírás egyik, japán változatának is tekinthetjük. 1885-ben alakult meg a Rōmajikai ローマ字会 szó szerint „a latin betű-társaság” amelynek kifejezett célja volt, hogy a japán írásrendszert teljesen lecserélje a kanji és kana helyett a modern, nyugati, latin betűs átírásra.

Ehhez persze először is egy használható írásrendszer kellett. 1905-ben a Rōmajikai, megjelentette saját átírási rendszerét a Hyōjunshiki-rōmajit. Ez Hepburn átírásának 1886-os, harmadik változatán alapult, és olyan személyek is közreműködtek a létrehozásában, mint a harcművészek számára talán ismerősen csengő Kanō Jigorō.

Technikailag nem sokban különbözik az első részben ismertetett Hepburn-átírástól. A mássalhangzókat az angol, a magánhangzókat pedig a latin nyelv szerint kell kiejteni, a hosszú magánhangzókat ugyanúgy vízszintes macron-ékezettel  ̄  jelöljük.

A legnagyobb különbség, hogy a szótagzáró n ん hang soha nem lesz m hanem mindig megmarad n betűnek. Ez ugyan nem követi ezeknek a szavaknak a fonetikáját, de viszont fonológiailag helyesebb: magyarán pont úgy írja át a szót, ahogyan az japán szótagírással is le lenne írva. Ez némileg pontosabb, tudományosabb hatást kölcsönöz, és kezdők is könnyedén át/vissza tudják írni eredeti japán nyelvre a latin betűs szót. Másban viszont nem különbözik a Hepburn-átírástól, így azt is mondhatjuk, hogy csak egy picit pontosabb verziójáról beszélhetünk.

Megjegyezném, hogy ez a blog is Hyōjunshiki-átírást használ, pont emiatt.

A magyar tudományos átírás

Nem sok emberrel találkoztam, aki szerette volna a „magyaros átírást", dacára annak, hogy a legtöbb itthon megjelent tudományos és irodalmi munkában általában ennek az átírásnak a használata ajánlott. Ezért irodalmi művekben, és az igényesebb, egyenesen japán nyelvből fordított könyveknél általában magyaros átírást találunk.

Ez persze nem jelenti azt, hogy a Hepburn rossz, bár az a tapasztalatom, hogy csak kevesen használják jól, mert ezek az emberek a nagyrészt nem beszélnek japánul, és a külföldi (szintén helytelen átírást használó)  irodalomra támaszkodnak. Az én blogom is azért használja az angol alapú Hyōjunshiki-átírást, hogy kapaszkodót nyújthasson ezeknek az embereknek, a helyes forma példamutatásával.

A ún. „magyaros átírás” hivatalos neve „a japán nyelv Magyar Tudományos Akadémia által ajánlott fonetikus átírása.” Ez 1981-ben született meg, a Ligeti Lajos által szerkesztett Távol keleti nevek magyar helyesírása című könyvben. A magyaros átírás szintén a Hepburn átírás 1886-os harmadik kiadásán alapul; tehát csak 95 évet vártak az átvétellel. Az egyik legszembetűnőbb (és legmegtévesztőbb) különbség, hogy az angol mássalhangzókat magyarra cserélték. Az alábbi táblázatban mutatom, hogyan kell magyarosan leírni a Hepburn mássalhangzóit:

Az előző, Hepburnnel foglalkozó részben már kifejtettem, mire figyeljünk oda, mit lehet könnyen összekeverni a Hepburn és a magyaros kiejtés között: ezt most itt nem ismétlem meg. Ami érdekes, hogy a Hepburn z hangját, az eredetileg, dz hangra cserélték, mondván, ez jobban visszaadja az eredeti kiejtést. De végül ez nem terjedt el a gyakorlatban, és ma már a magyarosban is főleg z betűt használnak.

A magánhangzókat a magyaros átírás meghagyta a Hepburn-szerint. Ami egyedüli különbség, hogy értelemszerűen a hosszú magánhangzókat a macron jel helyett hagyományosan magyar ékezetekkel jelöljük: ō és ū helyett ó és ú stb.

Nagyjából ennyit kell tudnunk róla. A magyaros átírást lehet szeretni, lehet utálni, de van és kész. Szerintem pedig megvan ennek is a helye hazánkban: hiszen a nyugdíjas Terike nénitől, aki valószínűleg soha nem tanult angolul, nem várhatjuk el, hogy vágja, hogyan kell kiolvasni a Hepburn-t. Ezért is jó, hogy van egy mindenki számára érthető, magyar nyelven könnyen kiejthető átírása a japán nyelvnek:

Éppen emiatt figyeljünk oda, hogyha nem szakmai, hanem ismeretterjesztő cikket (mondjuk egy blogon, weblapon, magazinban stb.) publikálunk  vagy japános cikket írunk a magyar wikipédiára, akkor magyaros átírást használjunk. A wikin amúgy is a magyaros átírás a kötelező, tetszik vagy sem.

A következő részben, a fonetikai átírásoktól teljesen elrugaszkodva, kezdetét veszi a fonológikus káosz. Addig is, senki ne keverje az átírásokat!

Mata ne! またね！