A japán írásrendszer három különböző írásból épül fel. Ezek a kanji és a két alcsoportból (hiragana és a katakana) álló kana. Ma Japánban mindhárom írásrendszert egyszerre használják, mindháromnak megvan a maga szerepe.

Cikksorozatunk második részében a kanáról lesz most szó.

Az „ideiglenes” 仮 és „név” 名 kanjikból felépülő kana 仮名 szót nagyjából úgy lehetne lefordítani, hogy a „[kanjit] helyettesítő írásjegy”. Részben erről is van szó.

A kanák hangjelölő írások, amelyekben minden írásjegy egy szótagot jelöl. A kana-rendszerrel minden japán szó leírható kiejtés szerint. Alakjuk, kialakulásuk, és használatuk szerint a kanáknak két fajtája különböztethető meg: a kurzív, gördülékenyebb hiragana ひらがな és a szögletesebb katakana カタカナ.

De hogyan kerültek a japán nyelvbe?

Amikor a japánok átvették a kínai írásjegyeket, eleinte megpróbálták őket japán hangok leírására használni (függetlenül attól, hogy mit jelentenek). Ezt a sajátos, hangjelölő írásrendszert ismerjük man’yōgana 万葉仮名 néven: az elnevezés a Man’yōshū 万葉集 (magyarul: „Tízezer falevél gyűjteménye”) című, ókori versantológiából ered, mivel ott használták kirívóan ezt a módszert (elképzelhetjük az első kutatók arcát, ahogyan a látszólag teljesen értelmetlen kanji-összetételek jelentését próbálták megfejteni, mire rájöttek erre).

Mivel egy kanji akár több mint tíz vonásból is állhat, a bonyolult írásjegyekkel való szótagírás, meglehetősen lassú és időigényes folyamat volt. A mu szótag leírására például a „harc” írásjegyét használták, ez található meg a budō 武道 szóban (csak akkor még mu-nak olvasták). Ez egy nyolc (!) vonásból álló kanji, ráadásul szép bonyolult is: 武. Elképzelhetjük, kinek volt ideje meg türelme állandóan ezt lefesteni, amikor csak annyit akart leírni, hogy mu… lassanként a nyolc-vonásos 武 írásjegyet addig egyszerűsítették, amíg a ma is ismert, három-vonásos mu む szótag lett.

Természetesen idővel minden ilyen írásjegynek (az egyszerűbbeknek is) lett egy kurzív, gyorsírásos formája. Ez lett a hiragana ひらがな írásrendszer, ami gyors, praktikus, és nem mellesleg elegáns.

A legenda szerint, a Heian-kor (794-1185) kifinomult udvarhölgyei kezdték el a kanjikat kurziválni, míg végül minden szótagként használt kínai írásjegyet, egy maximum négy vonásból álló, művészi kalligrafikus írásjegyre egyszerűsítettek. A hiraganát éppen ezért szokták még „női kéz[írásnak]” onna de 女手 is nevezni, így utalva az eredetére. Bár jó ha tudjuk, hogy ez inkább csak mítosz: a korabeli forrásokban, férfiak közti levelezésekben is találhatunk már hiraganát, szóval ők is használták. Sőt egy másik legenda egyenesen egy férfinak, a buddhista Kūkai-szerzetesnek (774-835) tulajdonítja a kana feltalálását.

Az onnade (ami tehát nem, nem a karate „csajos” változata) kifejezés viszont arra is utalhat, hogy a Heian-kori udvarhölgyek naplói, irodalmi művei nagyrészt, vagy szinte csak kizárólag hiraganával íródtak. Hiszen ekkoriban kínai nyelvet, és így kanjikat is csak férfiak tanulhattak: Murasaki Shikibu 紫式部 udvarhölgy például gyakran kérkedett kínai tudásával műveiben, amit állítólag titokban tanult meg, ahogy a paraván mögül hallgatta a testvérének tartott órákat – bár hogy ebből a kanji-írást hogyan tanulta meg, az jó kérdés...

Murasaki Shikibu udvarhölgy. Ő ugyan nem volt harcművész, csak Japán egyik legjelentősebb írónője.

Ma a japán nyelvben a hiragana ismerete alapvető és elengedhetetlen az íráshoz. A hiraganát használják a ragozásokhoz és a nyelvtani szerkezetekhez. Egy igében, vagy melléknévben a kanji a szótő, a hiragana pedig ragozható elemként, a képzők és toldalékok szerepét tölti be. Például a „rúgni” japánul ke.ru 蹴る és az ebből képzett „rúgás” szó pedig a ke.ri 蹴り. Láthatjuk, hogy a ke 蹴 szótő nem változott, de az utána jövő ru る hiragana, a ragozás során ri り lett. A nyelvtani szerepet betöltő hiraganát, hivatalosan okuriganának nevezzük

Szintén hiraganát használnak például a bonyolult kifejezések, vagy gyerekeknek készült feliratoknál a yomikata jelöléséhez. Ilyenkor a kiejtést jelölő hiraganákat a kanjik fölé írják kis indexben. Az ilyen szerepet betöltő hiraganát hivatalosan furiganának hívjuk.

És mi a helyzet a katakanával?

A katakana írásrendszer, a hiragana szögletesebb, így a köztudatban „férfiasabb” párját alkotja a kana rendszerben. Az eredetét is férfiakhoz, pontosabban buddhista szerzetesekhez kötik: a szútrák, és klasszikus kínai szövegek olvasásánál kezdtek a szerzetesek jegyzeteket (a kínai nyelvtan megértéséhez) segédjeleket, kommentárokat írni a szöveg mellé.

Erre ők is kifejlesztettek egy sajátos gyorsírást: ahelyett azonban, hogy a kanjikat kurzív, egyszerű formában írják le, inkább kiragadták egy-egy jellegzetes alkotóelemüket, amiről fel lehetett ismerni az eredeti alakjukat. Például a ru szótag leírására szolgáló 流 kanjiból kiragadták a két utolsó vonást, amiből a mai ru ル katakana lett.

Ebből alakult ki, a jóval szögletesebb, de hasonlóan használt katakana カタカナírás. Ezek sokszor teljesen más kanjikból alakultak ki, mint a hiraganák, de ma már ugyanolyan szótagírásnak felelnek meg.

A katakanát mai funkciója szerint, a jövevényszavak leírására használják, mint például a külföldről átvett kifejezések, külföldi személynevek, avagy archaikus okinawai szavak. Ezen felül pedig, a hangutánzó szavakat, sokszor a káromkodásokat, illetve (főleg a tudományos szövegekben), a kiemelendő kifejezéseket, szintén katakanával írják – japán tipográfiában a katakana tölti be, a dőlt betű szerepét.

Részlet a Nihon-shoki 日本書記 című, japán történelemről szóló, de kínai nyelven írt krónikából. Láthatjuk a kanji írásjegyek mellé írt jegyzeteket, amikből később a katakana kialakult.

A két írásrendszer egyenértékű, olyan értelemben, hogy minden hiraganának megvan az ugyanolyan kiejtésű katakana ellenpárja. A mai japán nyelvben tehát egyszerre használják a kanji, hiragana és katakana írásokat, sokszor akár egy kifejezésen belül, ahogyan ezt alább is mutatom:

武道ばかブログ

A „Budō baka blog” japánul

Jól látható a „Budō” 武道 kanji, a „baka” ばか hiragana, és az angol eredetű (japánosan: burogu) „blog” ブログ katakana.

Köszönöm, mindenkinek, aki velem tartott. Még egy nagyon fontos dolog lesz, amit át kell vennünk a kanji olvasásmódjáról, utána viszont ígérem, jönnek most már a harcművész-témák.

Mata ne! またね!