Néhány hete részt vettem egy edzőtáborban, ahol egyik este egy érdekes kerekasztal beszélgetés alakult ki – bár az asztal hiányzott, de legalább körben ültünk – kötetlenül, utcai ruhában, sörrel a kézben. És egy ezerfelé ágazó, mindenki számára személyes témában hallgathattuk megy egymást.

Borzasztóan tetszett a diskurzus családias hangulata, és az a tény, hogy szabadon, bárki hozzászólhatott, elmondhatta a véleményét. Mert bár az övszintek végtére is jó objektív mutatói lehetnek annak, éppen ki hol tart egy adott irányzatban, de ettől még az irányzaton kívül eső területeteken még lehet akár sokkal mélyebb tudása is valakinek egy adott dologról.

• Hiába valaki csak narancsöves karatéból, mert lehet, hogy ha a bunkaiban értelmezendő dobásokról van szó, érdemesebb rá hallgatni, mert viszont tíz évet jūdōzott korábban.
• Aki mondjuk a Testnevelési Egyetemen, vagy a Semmelweisen tanul funkcionális anatómiát, nem tud kevesebbet az emberi test működéséről, a technikák anatómiai hátteréről, csak azért, mert fehéröves.
• Egy rendfenntartásnál, büntetésvégrehajtásnál dolgozó valószínűleg többet tud és/vagy több tapasztalata van a valódi erőszakról, mint a jelenlevő összes feketeövesnek együttvéve, függetlenül attól, hogy még „csak” barnaöves.

Lehetne még folytatni. Mindenesetre azt vallom, mindenkinek lehet értékes véleménye, fokozattól függetlenül. Vagy attól, hogy lett egy danvizsgám, hirtelen többet tudok a japán nyelvről, történelemről, eszmetörténetről stb. mint előtte? Vagy hitelesebb lettem azért, mert (papíron) most már jobban tudok embereket verni?

A gond az, hogy attól még, hogy valakire felkötnek egy feketeövet, még nem lesz belőle automatikusan profi sportedző, nyelvész, történész, kultúrantropológus, pszichológus, két lábon járó halálos fegyver és ellenállhatatlan szexisten egycsapásra (na jó, utóbbi talán még igen). Sajnos viszont gyakran látom egyes személyeknél, hogy a danfokozatok számának növekedésével együtt exponenciálisan nőtt a mindenhez (is) értés meggyőződése – és így fogunk eljutni a szamurájkardot fahusángként markoló karatemesterekig, meg a japán történelmet újramesélő tomkrúzokig…

Na kicsit túlságosan is elkanyarodtunk a témától. Tehát

Mi az edzés célja?

Erre a kérdésre nincs egyetlen válasz, és főleg nincs egyetlen jó válasz. Úgy gondolom, mindenkinek megvan a maga igazsága, hogy milyen indíttatásból, és milyen céllal jár le edzésre. A teljesség igénye nélkül, megpróbálom összegyűjteni, mik voltak a leggyakoribb válaszok a kérdésre:

• mozgás, egészségmegőrzés
• hobbi, kikapcsolódás
• karrier profi edzőként
• az agresszió levezetése
• megakadályozni a gyerekek elkallódását
• versenyzés, eredmények elérése
• önvédelem, magabiztosság kialakítása
• ellenállhatatlan szexistenné válás
• egy jó közösséghez, családhoz tartozás érzése
• jó emberek kinevelése a társadalmunk számára
• betekintés egy másik (japán, kínai stb.) kultúrába, hagyományőrzés

Mindegyik cél természetesen más hozzáállást, más eszközöket igényel meg. Úgy gondolom, főleg az edzések minőségétől, az edzésmódszerektől függ, hogy egy adott klub milyen célt szolgál. És bár úgy gondolom, ideális esetben lehetnek és kellenek is átfedések az egyes edzésmódszerek között (az önvédelemhez elengedhetetlen, hogy legyen küzdelem, a versenyzőnek hasznára válik a hagyományos etikettből merített fegyelmezettség stb.) a hangsúly inkább az arányokon van.

Nagyon fontos, hogy mindenki megtalálja, tisztázza magában, hogy miért, milyen céllal edz (akár egy adott életszakaszban, ami természetesen később változhat). Ugyanilyen fontos, hogy legyenek olyan felületek, amelyek erre lehetőséget biztosítanak – amíg egy versenyistálló, vezeti meg a tanulókat azt ígérve, hogy reális önvédelmet tanít, vagy egy tradicionális stílust oktató klub nem ringatja a tanítványait abba az álomba, hogy élsportolókká lesznek, addig ez nem is jelent problémát.

Na és neked? Számodra mi az edzés célja?

Írd meg nekünk kommentben!