Hosszas várakozás után végre megjelent a TKT legújabb száma, érdekesebbnél érdekesebb tanulmányokkal.

De mi is az a TKT?

A Távol-keleti Tanulmányok az Eötvös Loránd Tudományegyetem Távol-keleti Intézetének és az ELTE Konfuciusz Intézetnek a tudományos folyóirata: 2009 óta teszi lehetővé az ország vezető japanológusainak, sinológusainak és más orientalistáknak (kelet-kutatóknak), hogy kutatási eredményeiket félévente vagy évente megjelentethessék (pl. Szabó Balázs, aki szerepelt már itt a blogon, és sok, nagyon fontos anyagot dolgoz/dolgozott fel). Ezeket szakmai lektorok bírálják és fogadják el, vagy dobják vissza átdolgozásra, szóval messze áll egy wikipédiától, ahová bárki írhat bármekkora hülyeséget.

Szerencsére időről-időre felbukkannak harcművészetekkel vagy bővebben a szamurájokkal kapcsolatos kutatások is. Az alábbi listában kigyűjtöttem azokat az évfolyamokat (oldalszámmal), amelyekben harcművészetekkel, vagy a harcművészetekhez kapcsolódó témákkal találkozhatunk:

2009/1, 125–145: Szabó Balázs: Egy bevezetőnek szánt harcművészeti forrás: Heihō shoshin no tebikigusa.

A legelső japán jūjutsu iskola, a Takenouchi-ryū 竹内流 egyik tekercsének elemzése található, amiből kiválóan megmutatkozik, hogyan hatottak egymásra az iskolák.

2009/2, 123–132: Zentai Judit Éva: Kaibara Ekiken egészségnevelő intelmei.

Kaibara Ekiken edo-korabeli „egészség-guru” egy írásának fordítása, amiből megtudhatjuk, hogyan élhetett egészségesen a szamuráj, központban a (nem is olyan) misztikus ki 気 (kínaiul csí) energia megőrzésével.

2010/1, 135–144: Szabó Balázs: Shushigaku – A tokugawa-japán „hivatalos” filozófiája.

Érdekes eszmetörténeti összefoglalás arról, hogyan határozta meg a neo-konfuciánus filozófia az általános szamuráj gondolkodást – mert nem csak a bushidō létezett, sőt…

2012/1-2, 163–191: Szabó Balázs: A hadtudomány oktatása a kora-újkori Japánban.

A címből nem derül ki, de ez egy nagyon fontos forrásanyag: a tanulmány Japán legelső „harcművészeti lexikonját” a Honchō bugei shōden-t 本朝武芸小傳 („Országunk harcművészetének rövid története) mutatja be, és a legelső, hadtudományról (heihō 兵法) szóló fejezet teljes magyar fordítását is megtalálhatjuk benne.

2013/1-2, 151–171: Szabó Balázs: Követni a halálba: szamuráj-öngyilkosságok a 17. századi Japánban.

Ha szamurájok, akkor természetesen harakiri (vagy seppuku?) ezt mindenki jól tudja. A tanulmány viszont lerántja a leplet a negédes, cseresznyevirágos szamuráj romantikáról, és megtudhatjuk hogyan alakult ki, jött divatba, majd pedig lett betiltva a szamuráj öngyilkosság intézménye.

2013/1-2, 207–239: Yamaji Masanori: „Bu 武” és „Bun 文” – A filológiai kutatás fontosságáról Japán jobb megismeréséhez.

Yamaji Masanori az ELTE Japán tanszékének alapítója, illetve a hazai kendō megalapításában is szerepe volt, ezzel együtt pedig a magyarországi harcművészet-kutatás pionírjaként is tisztelhetjük. Ebben a munkájában a bunbu ryōdō 文武両道 azaz a „kard és ecset két útja” eszményével foglalkozik, valamint egy általános bevezetést nyújt a harcművészet kutatás alapjaiba.

2015/2, 27–74: Szabó Balázs: Bevezetés a szamurájok oktatásába: Yamaga Sokō Bukyō shōgakuja.

A címben szereplő mű elemzése és fordítása található meg ebben a tanulmányban. Yamaga Sokō munkássága kiemelkedően fontos, ugyanis az általa megteremtett filozófiai iskola volt az alapja mindannak, amiből mind Hagakure, mind pedig később a Bushidō gondolatvilága kialakult. Ebben a tanulmányban konkrétan mindenki által ismert bushidō gondolkodás megszületésének lehetünk tanúi.

2016/2, 47–85: Hornos Dániel: Jog a középkori Japánban – a Kamakura-kori bukehō.

Hornos Dániel kiváló fiatal kutató, senpaiom volt egyetemen, most japán tolmács és tanári állása mellett pedig doktori tanulmányait végzi az ELTÉ-n az edo-kori szamuráj jogrendszerről és törvénykezésről. Ebben a munkájában a legelső shōgun által kormányzott, a „szamurájok hajnalának” is tekinthető Kamakura-kor, szamurájokra vonatkozó törvénykezését ismerhetjük meg.

2017/2, 69–90: Somogyi Áron: Egy Ming-kori kardvívó kézikönyv bemutatása és fordítása: új távlatok a kínai hadtörténet kutatásában.

Egy ugyancsak fiatal és ígéretes sinológus (kína-kutató) kolléga érdekes írása a kínai harcművészetekről. A műben röviden bemutatja a középkori kínai hadviselés legfontosabb tankönyvét a Wǔbèizhì 武備志 („A harci felkészítés krónikája”) című művet majd lefordítja és elemzi annak kardvívással foglalkozó fejezetét.

2019/1, 29–49: Somogyi Áron: A Ming-kori katonai víváselmélet leírása és elemzése a Jixiao Xinshu víváselméleti értekezései alapján.

A cím önmagáért beszél, ebben a tanulmányban tovább folytathatjuk a kínai vívásban való elmélyülést.

A megjelent könyvek elérhetőek a legtöbb városi könyvtárban, távol-keleti kutatásokkal foglalkozó egyetemek gyűjteményében, de a Távol Keleti Intézet honlapján digitálisan is fent van, ingyen letölthető bárki számára. Mindenkit bátorítok, hogy nézzen bele:

http://tavolkeletiintezet.elte.hu/index.php?menu=periodika

A legújabb számban sem maradunk harcművészeti téma nélkül. Tehát ha érdekel, hogy hogyan alakult ki a hazánkban használt jūdō technikák magyar elnevezései, miért nem adják vissza az eredeti japán szavak jelentését, miért nem „feszítés” a gatame, miért tomoe-talány a „fejen átdobás”, illetve mi köze van a békákkal sumōzó nyulaknak Galla Ferenchez, akkor bátran lapozz bele a most megjelent, 2019/2-es számba:

http://www.konfuciuszintezet.hu/letoltesek/tkt/tkt_2019_2/tkt_2019_2.pdf

Inkább ezeket olvassátok, mint az álomvilágban élő wannabe-japán kóklerek, szamuráj romantikától csöpögő „tomkrúzos” fantazmagóriáit.

Infó: az utóbbi időben megsokszorozódtak a teendőim, így kicsit csökkent a blog aktivitása, a posztok gyakorisága láthatóan visszaesett. Ennek ellenére a blog nem halt meg, sok mondanivalóm van még, és ahogy csekély szabadidőm engedi, el is fogom mondani. Köszönöm mindenki érdeklődését, megértését és türelmét. Remélem, hamarosan vissza tudok állni az rendszeres legalább heti egy poszt ütemezésére. Addig is, amikor csak tudok, jelentkezem valami újjal.

Mata ne! またね！